|
Témaindító hozzászólás
|
2016.02.02. 00:16 - |
Az egész szoba tele van 2.5 m magas, jól megrakott könyvespolcokkal. |
[73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Többszöri szólongatásra eszmélek csak fel. Miszerint kész a vacsora. Elmosolyodok és helyére teszem a könyvet.
- Köszönöm hogy szólt..
Mosolyodok el mire a cseléd távozik. Kíváncsi vagyok hogy mi lessz a vacsora és arra is hogy ki főzött. De ha már ennyire be van harangozva biztos nagyszerű lesz. Na irány az Étkező.
Re: Könyvtár----> Étkező. |
Belépve a könyvtárba senkit sem találok. Megkeresve a könyv helyét a polcra teszem majd szakácskönyvek után kezdek nézelődni. Nem akarok Dariusra szégyenthozni hogy még főzni sem tudok. Így egy jó nagy pakkal a kezemben egy asztalhoz vonulok és olvasni kezdek. Igaz a gyakorlatban kéne elsajátítanom de legalább egy pár receptet megjegyzek. Tudom jól hogy mi Darius gyengesége és hogy mivel lehet levenni a lábáról. Így e szerint olvasgatom a sütis recepteket. Fejlődnin akarok minden téren. Hogy kiváló véradója legyek és hogy ne legyen velem gond. Habár lehet mostanában egy picit ügyetlen vagyok amit röstellek magam sem értem hogy miért. Sikerül belemélyülnöm az olvasásba. Kizárva a gondolataimból minden zavaró tényezőt. Nem is igazán figyelek a külvilágra. |
| Elmosolyodok és kézbekapom a könyveket. Egy bólintással köszönök el majd elkezdem a helyükre pakolni azokat. Eltelik egy kis idő mire az összesnek megtalálom a helyét. De találtam egy érdekes romantikus lovagregényt. Leülve az egyik asztalhoz elkezdem olvasni ám az este beáltával rám tör az álmosság. Hosszú volt a nap és eseménydús nagyon sok minden történt és ezek kifárasztottak. Fejem a kinyitott könyvre borul halk szuszogásba kezdek ahogy elmerülök az álmok világában. |
Theresa elmosolyodott. Milyen bájos ez a lány. Mintha csak imponálni akarna neki. Végül előszedte mindenhonnan a szét szórt könyveket és szépen egymásra pakolta. Úgy gondolta, hogy majd most!
- Kérlek, nagyon figyelj arra, hogy mit hova teszel, később még szükségem lenne rájuk és már tudom, hogy hol voltak. Ne kelljen keresnem ezeket. Köszönöm, hogy visszateszed őket - mondta halkan, majd elsétált az ajtó felé. - Ha mégis kellene valami, amit nem tudsz... Én vagy a kedves Kemal mellett leszek a társalgóban, vagy kint az üvegházban. Bár okos lánynak tűnsz, szóval nem aggódom. Viszlát - azzal kisétált az ajtón.
Folytatás: Nappali, társalgó |
- Persze szívesen segítek csak add oda nyugodtan.
Mosolyodok el kezem nyújtva a könyvek felé. Szeretem a növény imádó embereket kedvesek és nyíltak már amennyire tudom. Habár ez nem biztos. Biztos azért olyan finomak a zöldségek mert ő foglalkozik velük. És a rózsák a virágok is káprázatosak. Szeretnék én is érteni hozzájuk megtudni hogyan lehet őket gondozni. Habár ez nem tudom mennyire lehetséges. Talán majd egyszer megkérdezem tőle hogy esetleg elmesélne e egy pár dolgot.
- Majd én a helyükre teszem
Ismét egy kellemes mosolyt eresztek. Habár a könyvtár elég nagy. bele fog telni egy kis időbe amíg megtalálom a helyüket. |
Tessa felvonta a szemöldökét, majd a társalgó felé pillantott. Mintha csak megtehetné... Lemondó sóhajjal rázta meg a fejét, majd érdeklődve nézte az elgondolkodó lányt. Hogy ő tudna-e neki segíteni? Még megeshet. Hiszen az volt az igazság, hogy ő jelen pillanatban nem akart mászni sehova. Minél hamarabb ki akart jutni az üvegházba, hogy a paradicsomokat, paprikákat, és minden más zöldséget megtudjon vizsgálni.
- Legyen, esetleg tudsz. A könyveket kéne a felsőbb polcokra visszapakolni. Viszont nem akarok most felmászni a létrára, ki kéne mennem a növényekhez - mondta Theresa, majd vett megint egy mély levegőt, hogy tényleg kitisztítsa a fejét. - Vagy nem tudsz segíteni? - Kérdezte végül egy fokkal kedvesebben. Tényleg csak az bosszantotta, hogy nem éri fel rendesen a polcokat. |
A sikolytól a hideg végigfut a hátamon, felborzolva nyugodt lelkivilágomat. Néha megfeledkezek arról hogy Darius nem egy édes imádni való bundás farkas, hanem egy néha vérre szomjas ragadozó. Bár elmosolyodok mikor visszagondolok egy kelemesebb pillanatra, amikor ujjaim bátortalanul szelték a vastag bundát. Az első találkozás, a pimasz visszabeszélés. Ahhoz képest sokat változtam. Nyuszi lettem a tűzről pattant pimasz lányból. Gondolataimból felrévedve egy igazán gyönyörű nő szólít meg. Egy darabig meglepetten pislogok, majd összezavarodva körbepillantok.
- Öhm Kemal úgy emlékszem a Társalgó felé ment. A nappali irányába.
Elmosolyodok az egyik vörös tincsem babrálva. Tényleg szép ez a nő. Rendesen szégyenlem magam biztos Darius is szereti ezt a szépséget olyan földöntúli. Villámgyorsan elterelem a gondolataim mielőtt kiűlne az arcomra hogy mi forog a fejemben és ismételten csak elmosolyodok. Valahogy úgy érzem zavar a két újonc akiket Darius hozott. Amolyan a gazdi csak az enyém érzésem van habár ez valahogy olyan morbid elképzelés. Teljesen kifordultam magamból és nem tudom miért. Az idősebbiket kéne megkeresnem hogy beszéljek vele mert korábban is jól el tudtam vele beszélgetni. A nőre pillantok.
- Esetleg tudok valamiben én is segíteni? |
Theresa még ma nem jutott ki a kertbe, hogy ellenőrízze az üvegházban lévő termesztett növényeit. Egész nap az épület falain belül mászkált és próbált rájönni, hogy a paradicsomok most mégis miért nem lesznek idén olyan hamar érettek, mint eddig. Hiszen olyan szépen nőttek az elmúlt pár hónapban. Nekik nem kell csak három- négy hónap, hogy teljesen kifejlődjenek és beérjenek. Vagy csak... Eddig ilyen jó idő volt? Mindegy is. Ma már mindent körbe járt a Lebenssanft falain belül és összeszedte a szana szét hagyott könyveket a könyvtár hátsó felében. Ügyet sem vetetett a két emberre, amíg rá nem jött, hogy nem elég magas a felsőbb polcokra pakoláshoz. Igazából nem rég jött, és Torth-nak is köszönt út közben, meg azért a véradójának és a másik embernek. Aztán vett egy nagy levegőt és előre sétált hozzájuk. Most nem volt kiöltözve, egyszerű farmert vett fel, meg egy pólót. A haját is felkontyolta, hogy ne zavarja olvasás közben. Azonban meglepődve tapasztalta, hogy már nincs elől senki. Vagyis majdnem senki, mert Elisabeth még ott volt...
- Nem látta, hogy Kemal merre ment? Segítséget akartam kérni tőle, de persze megint mindenkit elnyelt a szürke köd - mondta felsóhajtva és a fejét rázva. Igazából nem haragudott, de nem akart lépcsöket mászni néhány könyv levételéhez most és visszarakásához.
|
Egy mosollyal nyugtázta Darius és Torth szándékát, majd mind a kettejüknek meghajolt, ahogy illendő. Mikor távoztak, összegyűjtötte a csészéket és a közeli mosogatóba tette őket, hogy majd él fóra múlva a helyükre pakolhassa azokat. Letörölte az asztalt, a székeket a helyükre tolta, majd a megmaradt édességet kint hagyta, hogy alkalomadtán csipegethessen belőle aki akar.
A megmaradt könyveket sorba rendezte, majd a dolga végeztével a nappali felé vette az irányt, hogy egy kicsit lelazuljon. Úgy is ki szerette volna próbálni a hagyományos pipát.
[Folytatás: Nappali, társalgó] |
Meglepődötten fordult oda, amikro Kemal elmondta mestere nevét. Vélhetőleg eszébe juthatott az idő folyamán. Torth elgondolkozott, vajon Teresa említette-e neki az új véradóját. Előfordulhat, mert Torth mostanában igen feledékeny. Vajon az öregedés teszi? Áh, arra még van talán háromszáz éve. Akkor a tavaszodó idő lehet, persze errefelé még ilyenkor is cudar hideg az időjárás.
A nő biccentett Dariusnak elköszönésképp, az órájára tekintett, és megállapította, hogy neki se ártana mennie. Fiatal még az este, csakhogy számára vár számos elintézendő feladat. A távolból egy sikoltás hangzott, az új lakóé, valószínűleg a vérfarkas úrfi okozta. A vámpírnő megcsóválta fejét, majd azt mondta:
- Felpezsdült a vér itt a Lebenssantban. - csak úgy magának intézte szavait, fölállt, megköszönte a kávét, a kiselőadást is, amit Kemal tartott. - Örülök, hogy megismerhettem. - szólt a férfihoz, aztán Elizabethtől is elköszönt. A könyvtárból lassú léptekkel ment ki, még az ajtó előtti kis szekrényről lekapott egy könyvet, amit a múltkor félbehagyott. A folyosón átkelve gyors egy sms-t írt Korjuknak, hogy ideje jönnie. Nem táplálkozás végett, mert a nő ritkán használta a ifjút erre. Korjuk még nem végzett iskolát, ezért Torth esténként oktatta, amikor csak ideje engedni tudta. |
Lis már elég tapasztalt, azonban nem áll szándékomban az ő vérét venni. Néma kérdésére nem válaszolok, ami egyértelmű elutasítás.
- Köszönöm a kávét, ideje mennem - biccentek Torthnak és Kemalnak, Lisre vetek egy pillantást, majd távozok. Mielőtt elhagynám a könyvtárat felnyalábolom az alvó Helene-t.
Ahogy viszek fel a lépcsőkön egyszer csak felébred és a némaság visszhangjában még a könyvtárban is gyönöyrűen hallani, amint a lány egy sikoltás kíséretében, "Engedj el!" követelés közben szinte kiugrik a kezeimből és nagyon csattan a lépcsőfordulóban.
Felsegítem, majd hagyom, hadd trappoljon a szobájába egyedül.
Megvakarom a tarkómat és én is a szobámba megyek, hogy aludhassak egy nagyot. |
Miután megittam a kávémat, csendes szemlélőjévé válok a történéseknek. Így is elég nagy megtiszteltetés hogy velük ihatok, Felfigyelek arra hogy Darius a torkát köszörüli. Biztosan éhes már. Rá pillantok és várom hogy a figyelme az enyém legyen. Kezemet finoman a nyakamhoz illesztem és kérdőn pillantok rá. Úgyis a mai nap eleget ittam és ettem nem volna semmi gond a nagyobb baj az lenne ha emiatt legyengülne vagy történne vele valami. Bár ezeket a dolgokat annyira nem ismerem de gondolom hogy elég kellemetlen lehet az az éhség. Közben arra is odafigyelek hogy körülöttem mi történik. Aki csinálta a kávét az szinpatikus és kedves is, túl kedves. Valamivel hoszabb ideig hagyom rajta a szemem mint kellene így inkább magamhoz veszek egy lokumot. Közben visszapillantok Dariusra kíváncsian arra hogy mit szeretne. |
Úgy tűnt, hogy a közönségének nagyon tetszett az előadása a török kávé elkészítéséről, ami boldogsággal töltötte el. Mégis ki mondhatja el magáról, hogy valamilyen szinten sikerült lenyűgöznie egy vámpír grófnőt és egy vérfarkas falka vezetőjét? Nem sokan.
- Csak nyugodtan - mondta oda, Torthnak, majd nyomban válaszolt Darius kérdésére:
- Törökországból származom, azon belül Ankarában. Nem mondom, hogy egy rossz hely, mert egyszer mindenkinek el kellene utaznia oda, természetesen csak Isztambul után. Van jó és van egy rossz oldala a városnak, nekem sajnos mind a két részéről van tapasztalatom.
Helyet foglalt, majd egy édeskés lokumot bekapott. Mosolyogva gondolt vissza a régi emlékekre, amikor még az udvaron játszott a többi barátjával, kölyök lurkóként. Aztán gondolatait megzabolázva, igyekezett visszaemlékezni, hogy mi is volt a mesterének neve, mert még egyszer nem szeretne beégni azzal a válasszal, hogy "elfelejtettem".
- Theresa Blake hanım* a mesterem - bökte ki végül. Hála az magasságos Allahnak, hogy eszébe jutott, nem szeretett volna magyarázkodni senkinek sem. - Jelenleg nem tudom a hollétét, de valahol biztosan az épületben tartózkodhat.
* hanım - török női megszólítás, jelentése: hölgy, asszony; rangban a másik felett álló személyre használják tisztségviselők, magasabb rangú női személyek, stb. |
Torth végignézte a férfi mozdulatait, közben megpróbálta memorizálni a receptet, az elkészítés módját, hogy később Ő is megcsinálhassa, ha kedve tartja. Hirtelen megszólalt a mobiltelefonja, ami kissé kizökkentette Őt a nyugalmi állapotából.
- Elnézést kérek. - mondta, majd kicsit odébb vonult, hogy felvehesse a készüléket. - Halló? - kérdezte, mert nem volt ismerős a szám a kijelzőn, de nemsokára egy nosztalgikus hang ütötte meg a fülét. Torth egyik régebbi kollégája volt. Új telefont vett, és megcsörgette mindazokat, akik az előző mobiljában szerepeltek. Pár percet kellemesen csevegtek, aztán Torth elköszönt, mivel nem akart modortalannak tűnni. Letette a telefont, szemével körbepillantott a könyvtárban, aztán leült a helyére, kezei közé ismét egy forró, friss kávéval teli bögrét fogott. |
Figyelmesen hallgatom az elkészítés módját, majd a spirituális feltöltődés témájára csak morogva bólogatok. Habár Liz a sörkávémat annyira nem szerette, ezen kávé iránti lelkesedése szintén mosolyra fakaszt.
- Pontosan honnan is származik, Kemal?
Kellemes ez a társaság, méginkább a fogyasztani valók, azonban kedzem érezni a garatomban kaparászó érzést. Végülis két napja nem csapoltam meg senkit. Mind Lizt, mind Mayt igyekszem minnél inkább kímélni. Azt hiszem nemsokára felavatom a Hetheway-eket. Megköszörülöm a torkom, hogy sikertelen könnyítsek a bizsergésen. Zavaró, de nemsokára úgyis megszokom és a következő stádiumig lesz időm bőven. Ujjaim közé veszek két lokumot, és hamar el is tüntetem.
- Mellesleg ki is a Mestere? - ugyancsak Kemalhoz intézem a kérdést. Jó tisztában lenni ezekkel is. |
Darius mosolya felvidít, és felcsillan a szemem, de azért türtőztetem magam. Leülök és a kapott csészébe belekortyolok. Hát ez egyszerűen fantasztikus. A hávé aromája egy teljesen másik világba kalauzol, szinte látom magamelőtt a sok kávézó embert akiket az illat csalogatott a kávézókba.
- Ez valami művészet biztos.. Vagy varázslat... fantasztikus...
Vigyorodok el majd körbepillantok. Hát Liz inkább maradj csöndben. Lesütöm a tekintetem és inkáb mégegyet kortyolok. Ó már tudom mivel fogom elütni a rosz napjaimat egy csésze kávé mindenre megoldás. Valóban ahogy Kemal mesélte, lenyugtatja a háborgó lelket. Elmerengek a sötét lé tükrében talán egy kissé még el is bambulok. Amit Kemal elmesélt egy csodálatos történet egy csodálatos italról. Nagyon sok Mítikus dolgot is kötnek hozzá habár ennek még utána kell olvasnom. Valahol még régen egy öreg nő azt mondta hogy a kávé a démonok itala. Mert sötét színe és selytelmes ízvilága tébolyultá teszi az embert. Na igen az az öreg nő nagyon sokat fecsegett. |
Meglepte, hogy ilyet kérdeznek tőle. Magában megfogant a kérdés, hogy miért is lepődik meg, hiszen ismerősei közül nagyon sokan feltették már a kérdést és semmi oka ezen értetlenkedni. Magában csak legyintett egyet, majd Dariusnak bólintva egyet az asztalhoz közel elhelyezkedő pulthoz lépett, ahol a sütik, fűszerek és egyéb alapanyagok voltak. Enyhe mosollyal az arcán, mesteri mozdulatokkal dolgozott, mint egy szakmájában már jártas mesterember.
- A megfelelő mennyiségű hideg vizet öntenek az ibrikbe - az amolyan tartóféleség -, majd ízlés szerint cukrot tesznek hozzá. Közepes hőfokon melegíteni kezdik, ám nem forralni, hanem csak melegíteni. Utána őrölt kávét - olyan adagonként 1-2 púpozott kávéskanálnyit - és egy kevéske kardamomot adnak hozzá - mondta, miközben már ezerszer begyakorlott mozdulattal készítette el a következőt. Persze várt egy keveset, ugyanis ez - a nyugati kávézási szokásokkal ellentétben - sokkal inkább egy külön szertartás volt.
- Nem keverik össze, hanem csak hagyják, hogy a kávé ússzon a víznek a felszínén. Amikor a kávé kezd süllyedni, akkor megkeverik néhányszor. A hőfok növekedésével, miután hab képződik a folyadék felszínén, leveszik az ibriket a tűzhelyről, majd megismétlik a folyamatot, ám mindig ügyelnek rá, hogy véletlenül se forralják fel az italt, ugyanis az a cél, hogy minél vastagabb hab képződjön. Ha az ital felforr, akkor a hab "elpárolog".
Miután Kemal végzett és úgy ítélte meg, hogy a kávé megfelelő minőségű, csészékbe öntötte az italt, majd tálalta. Nyugodtan az asztalhoz lépett a megrakott tálcával, majd letette és enyhén meghajolt, ahogyan a nagyságok előtt szokás.
- Ezután már csak a csészékbe öntik, majd tálalják- mondta. - A hazámban úgy tartják, hogy egy jó kávézás akár háborúkat tud lecsillapítani. Inkább spirituális, vagyis.. szóval úgymond maga az italnak az elkészítése is egy külön szertartás,a mely megnyugtatja az idegeket és lecsillapítja a háborgó elmét, mint egy távol-keleti teaszertartás. Persze, nem mindenkinek van türelme otthon ilyen macerás eljárással elkészíteni egy italt, de jó magam különösen kedveltem, mert ellazított egy hosszú nap után. Utcákon is mai napig így pörkölik a kávét és vannak olyan utcák, negyedek, amiket az emberek kifejezetten a kávézók miatt keresnek fel, aminek illatát három sarokkal is érezni. |
Még mindig a kávéját iszogatja, nem sieti el. Ahogyan most körbepillant a foteleken, a benne ülő embereken, gondolatai sűrűjébe emlékképek villanak. Még azokból az időkből, amikor a Torth kúriában testvéreivel a könyvtárban ütötték el az időt. Teáztak, tanultak, és ha egyszer-kétszer összevesztek, könyvekkel dobálták egymást. Igen, ez már jóval azután volt, hogy vámpírrá változott. Majdhogynem harminc évesen is mókásnak találta a 'dobjuk el azt, ami kezünk ügyébe akad' játékot. Dragmar Torth viszont már kevésbé kedvelte az ilyesféle jeleneteket. Természetesen egy-két percnyi szidásnál sose kapott többet a vámpírnő, és ez mindig megnyugtatta.
- Tényleg Kemal, arra jómagam is kíváncsi. Az otthonában mindenki hasonlóképpen készíti el a kávét? - kérdezi, mert nem sokat tud a török mindennapokról. |
- Kérhetek még egyet? - kérdezem Kemaltól, egyértelműen a kávéra utalva. És közben megeszek egyet az édességből. Liz fele bólintok és enyhe, kedves mosolyt eresztek neki, majd intek, hogy üljön le ő is és kóstolja meg egy lokumot.
- Milyen módon készíti el ezt a kávét, Kemal? - érdeklődöm a módszert, és figyelmem a férfira szegezem, hogy minden szavát megjegyezzem. |
Megkönyebbűlt mosolyra húzódik a szám és egy picit biccentek fejemmel hálám jeléül.
- Köszönöm...
Válaszolok majd Dariusra pillantok hogy ő megelégedett-e azzal hogy így hoztam helyre a hibámat. Örülök hogy Torth megbocsátott nekem és nem fújta fel hárpia mód az ügyet mert volt ilyen emberrel dolgom. Még elég régen. Hagyjuk a kellemetlen emlékeket. Kihúzom magam majd egy érdekes férfira pillantok. Valahogy olyan különleges a kisugárzása. Azért terelődött rá a figyelmem mert éreztem hogy engem nézett. Rá pillantok majd lesütöm a tekintetem, nem szeretem ha megbámulnak habár ez még nem az. Azt sem szeretem ha rám terelődik minden figyelem és ezt viszont egy darabig még tűrnöm kell. Úgy érzem magam mint egy nyuszi a ragadozók között. Habár van egy olyan érzésem hogy a pasas is olyan helyzetben van mint én. Mármint hogy nem vámpí nem vérfarkas hanem véradó. Olyan rossz megnevezés még a kaja se volna túl szép vagy az élő nasi. Vagy egyéb formái azoknak az embereknek akik azért köszönhetik az életük vagy azért vannak itt hogy táplálékok legyenek. Kihalott még erről.. A természetben valahogy másképp mennek a dolgok ha visszatérünk a nyuszi és a ragadozók részre... Volt nyuszi nincs nyuszi. és én azért még szeretnék egy darabig lenni. Élni létezni. Megint túl sokat jár az agyam fölöslegesen teljesen kizártam magam a külvilágból. Néha jó egy kicsit a saját gondolataimba merülni habár mostanában ez egyre többször fordul elő. Na jó lesz már. Fejezd me. Vannak itt rajtad kívül mások is. Igen vannak. Semmi nem vagyok az ő méltóságukhoz képest. Kíváncsi vagyok arra mikor leszünk mi emberek egyenrangú felek a vérfarkasokkal és a vámpírokkal. Az hogy köztük mi van ősidőkóta az hadd ne érintsen minket. Habár az hogy mi csak táplálékok vagyunk a szemükben egy kissé hervasztó. Sőt előhozza az embermből a depressziós zombit aki csak három szót tud. Igen is uram. Ebből viszont nem kérek. Lehet Darius tisztában van vele meg egy két értelmesebb lény. De az embereknek van szabad akaratuk. Amiben ha meggátolják őket, abból lesznek problémák. Jó mondjuk itt lehet csak rólam van szó aki képes bárki ellen szegülni csak azért hogy a saját kis világa ne törjön össze. Meg hogy jó magam ne törjek össze. Azért ehhez kell egy kis lelkierő. Jó jó befejeztem az eszmefuttatást.. ideje a többiekre is odafigyelni. |
[73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
