|
Témaindító hozzászólás
|
2016.02.02. 00:13 - |
Hosszú asztal tölgyfa asztal, 20 ülőhellyel. A konyhába egy nagy, üvegtelen ajtó vezet. |
[27-8] [7-1]
Mészáros úr lecsekkolta a telefonját a köszönésemre. Ezek szerint valóban nem rég kelhetett.
Udvariasan ránézek és egy mosoly keretei közt válaszolok. Már túltettem magam a véres jeleneten az elmúlt hétben.
- Nem tudom, hogy jó vagy rossz dolog-e, de azt hiszem hamarabb megszoktuk, mint vártam. Bár anyámnak nem kellett sok idő. Elég alkalmazkodó. És maga? Úgy tudom nem járt itt korábban. Megszokta már a falkát? - kicsit furán hangzott az utolsó szó a számból. Még nem szoktam meg az itt gyakran használatos szavakat, mivel még ritkán használtam őket. |
// Dani //
Elmélkedésemből Helen ébresztett fel, aki időközben betoppant a konyhába. Miután illedelmesen visszaköszöntem neki, elővettem a telefonom és megnéztem rajta az időt.
~ Most vagy a telefonom szórakozik, vagy még Helennek is reggel van. ~ gondoltam mosolyogva, miután láttam, hogy a telefon órája szerint is elmúlt már dél. A lány nem közvetlenül mellém ült le, ami érthető volt, hisz az első benyomásom nem igazán vetet rám jó fényt a véradók köreiben.
- Jó étvágyat! – mondtam miközben visszacsúsztattam a telefont a zsebembe. – Mi újság? Hogy viselitek édesanyáddal ezt az éjjelélő, kissé pszichopata bagázst? – kérdeztem érdeklődve Helent. |
Mikor beléptem az étkezőbe Nubia helyett a Véresképűvel találtam magam szemben. - Jó reggelt! - köszöntem. Megőriztem nyugodtságom. Kezdtem belerázódni az ittlétbe, de egyre inkább hiányzott az otthon. Mint egy elnyújtott, kellemetlen nyaralás. Bementem a konyhába és kipakoltam magamnak valami hideget. Nem ültem Mészáros úr mellé, de nem is az asztal túlvégére. Leültem és összeraktam magamnak a salátát.
Jól tudtam, hogy ma este telihold lesz. Éreztem ezt Darius-on és azon vérfarkasokon, akikkel ma összefutottam. És felsejlett bennem a kíváncsiság... Ezen gondolatmenetem folyamán fél szemmel Mészáros úrat figyeltem és próbáltam elképzelni a ma estét. Az az őrült ötletem támadt, hogy "kiszökök" és meglesem a falkát. Bár jó eséllyel nem tudnám követni őket. |
// Dani //
Kissé csalódottá váltam ahogy leértem a konyhába, ugyanis senkivel sem találkoztam. Ez valamilyen szinten azért érthető volt, hisz a vámpírok ilyen derűfényes napsütésben leginkább ki sem mozdulnak, a farkasok pedig biztosan valahol bandáznak. Azért volt pozitív oldala is. Legalább csendben és nyugalomban készíthettem el az ebédemet, ami egyben a reggelim is volt. Elővettem három serpenyőt, amik közül az egyikben sült krumplit, a másikban tükörtojást, a harmadikban pedig sült szalonnát készítettem. Viszonylag hamar elkészült, részben ezért is választottam ezt. Ahogy leültem, hogy nekifogjak az ebédemnek hirtelen rájöttem, hogy valami még hiányzik: a majonéz. Gyorsan a hűtőhöz siettem és nagy megkönnyebbülésemre találtam is egy tubusnyit.
Ahogy végeztem az étkezéssel hátradőltem a széken és elgondolkodtam.
~ Legkésőbb este úgyis összefutok valakivel hisz a mai teliholdkor kimegyünk a farkasokkal. ~ elmélkedtem mosolyogva, majd hirtelen eszembe jutott, hogy így ma este semmiféle kép nem tudok elmenni véradót szerezni. Sajnálatos módon egy nagy sóhajtást követően kénytelen voltam másnapra halasztani.
|
Az elmúlt egy hétben Darius-szal az erdőt jártuk. farkasnyomokat, szőrt és ürülékeket kerestünk. A két utóbbiból gyűjtöttem és elküldtük egy labornak genetikai vizsgálatra. A lábnyomokat Darius képes volt megkülönböztetni őket egymástól, amivel igazán lenyűgözött. A közös munka miatt nem éreztem már magam feszültnek a közelében és kezdtem belenyugodni a helyzetbe. A tegnapi vérlevételt is sikerült végig tűrnöm, de nem láttam, amint a vérem D. megkóstolja. Talán örülök is neki. Minden nap anyám foglalkozott két órát May-el, esténként pedig vagy ő ment Darius-hoz vagy ő jött hozzánk. Persze a lakosztályunk másik szobájába elzárkóztak és nem is hallhattam semmit a beszélgetéseikből. Anyám lejárt az uszodába, és izgatottan rendezgette jegyzeteit a helyről. Olykor megírt egy-egy publikációt a szakmai lapoknak, aminek nem volt köze Lebenssanft-hoz.
Ezúttal Nubiát kerestem. A mai nap félretettem a farkasok utáni kutatásom és Nubiát kerestem a konyhában.
((Ha Nubia nem tud írni, szabad préda játékra.)) |
A vacsora úgy tűnt, hogy mindenkinek kedvére, de legfőképpen ízlésére volt. Legjobban annak örültem, hogy Darius is küldött nekem egy lágy mosolyt egy elismeréssel, mire nagyjából vörösbe borulhatott az arcom zavaromban. Legszívesebben körbeugrálltam volna az egész ebédlőt, csak hogy kiadhassam magamból azt az örömöt amit ez okozott.
Mindenki teli hassal ált föl és ment adolgára, de inkább a társalgóba. Én még maradtam és kommandíroztam a szolgálólányokat és cselédeket, hogy mit hova pakoljanak - és persze, hogy raktározzák el a maradékot. Miután végeztek, elindultam a társaság után, egyenest a társalgóba.
Folytatás: Társalgó |
Megköszöntem a vacsorát, majd én is átvonultam Darius után a társalgóba.
//Étkező -››› Társalgó// |
Megköszöntem a whisky-t, majd az asztalhoz visszamenve odaadtam az egyik felszolgálónak, hogy legyen szíves vigye be a konyhába és töltse ki a vacsora utánra. Ha már ilyen sok az új jövevény az már egy álló fogadást is megér.
May szinte észre se vette mi történik körülötte. Valószínűleg elképzelt magának valami más verziót, a hangulatot átírta és az új jövevényre is kitalálta, hogy éppen sárkányt ölt a Lovag úr.
Helene inkább nem nézett az új férfira sokáig. De végül a véradóim megszokták a helyzetet és úgy éreztem, lassan apad a légkör feszültsége is. Csak mi vérfarkasok vettük könnyedén ezt a szituációt és ez így is van jól. Ha bármelyik ember higgadtan kezeli ezt (akinek új), az bizonyára remek alanya lehetne a Doktornő terápiájának. Majd megkérdezem ez után hányan látogattak el a szobájába tanácsért. Talán Mary M volt az egyik legnyugodtabb, de akármilyen belevaló nő is, rajta is éreztem, hogy füszköd egy kicsit a helyzet elfogadásával, és hogy a megfelelő helyre tegye magában.
A vacsora folytatódott és lassan véget is ért. A desszert is eltűnt, mintha farkasok falták volna fel... végül is...!?
- Azt hiszem mindannyian áttérhetünk a Társalgóba - jelentettem ki. Ott már fel volt szolgálva a whisky, bor és pezsgő és némi friss gyümölcs. Minden készen állt, hogy falkám új tagjai és újdonsült véradóim is belerázódjanak egy kicsit a helyzetbe.
Étkező>>Társalgó |
// Dani //
Darius felállt az asztaltól és üdvözölt. Természetesen ekkor mutatkoztam be jómagam is neki és a vacsorázó társaságnak, amit aztán viszonozott is egy másik vérfarkas. Valamint megragadtam az alkalmat és átadtam az alfának a neki szánt whiskyt, köszönet képen, amiért ideiglenesen bevett a falkájába. Mielőtt leültem volna a legközelebbi szabad helyre levettem a bőrkabátomat és a szék háttámlájára terítettem azt, így nem összevérezve semmit, elvégre a belseje szinte frissen mosott volt, akárcsak az alatta lévő fekete pulóver. Mikor végre helyet foglaltam, már szinte tapintani lehetett a feszültséget, vagy inkább a félelmet, amit az emberek sugároztak. Páran megpróbálták palástolni azt, de ha más nem is az izzadságuk szaga elárulta őket. Néhány pillanatra egy halvány mosoly ült ki arcomra. Szerettem, ha tartanak tőlem, elvégre jót tett a hírnevemnek, azonban most nem emiatt vagyok itt szóval egy csöppet zavart a dolog. Azonban úgy voltam vele, hogy legalább én leszek az utolsó, akibe az itteni emberek bele fognak kötni. Mielőtt nekiláttam az evésnek kezeimet megtöröltem egy szalvétába, amit aztán zsebre is tettem.
~ Majd kidobom valahol. Nem szívesen tenném tönkre ezt a szép asztalterítőt. ~ gondoltam miközben a késért és a villáért nyúltam. Az ételnek már az illata is hihetetlenül finom volt, de az íze az maga a tökély.
- Elismerésem a szakácsnak. Valami isteni ez a rizses hús. – mondtam mosolyogva, remélve, hogy ezzel kicsit oldom a feszültséget. |
- Óh, Németország! Rég jártam arra... - tűnődtem el, miközben egy újabb falatot nyeltem le. Öt éves koromban rengeteg időt töltöttem Németország déli területein, mert édesanyám odavaló volt, és ezek az emlékek egy pillanatra feléledtek. Aztán el is tűntek rögtön, ahogy eszembe jutott édesapám mennyire nem szeretett ott lenni. Hogy a német nyelv, vagy az anyai ági nagymamámék lehettek az oka, rejtély. Oké, valószínűleg az anyós miatt volt.
- Mely területről jöttek? - kérdeztem, de mielőtt választ kaphattam volna, egy férfi állított be hirtelen a terembe.
Szemeim kitágultak, inkább a meglepődöttség, semmint a félelem miatt. Ahogy végignéztem testén, az telis-tele vérrel volt borítva, a feje tetejétől kezdve a nadrágja alsó száráig. Egyszerre volt hihetetlen és roppant nevetséges a helyzet. Félreértés ne essék, nem a harcedzett vörös-lével átitatott vérfarkas miatt fogom vissza nevetésemet, és nem is a véradók reakcióin. Csupán a tény lepett meg, hogy ilyesmi itt gyakrabban fog megtörténni, mint otthon a kellemes családi fészekben.
~ Végül is, nem volt rossz döntés, hogy idejöttem. - most így éreztem a gondolataimban. Aztán ki tudja, lehet megbánom még ezt a kijelentést.
Egy fél szemmel Nubiára pillantottam, és úgy láttam igen meg van rémülve.
Hogy köszöntsem a jövevényt, felálltam az asztaltól, közben egyik kezemet Nubia vállára helyeztem, s bíztató jelleggel megszorítottam azt. Nem hiszem, hogy túl sok riadalomra adna okot egy olyan férfi, aki udvariasan tud köszönni, és jó étvágyat kívánni. Bemutatkoztam neki, majd visszaültem a helyemre. |
- Ó, igazán köszönöm - esett le egy egész hagyomlás a pici, lágy szívemről. - Jó hallani az elismerést, ha már ennyit szenvedtem vele.
Közben hallgattam a beszélgetéseket, jobbról és ballról egyaránt. Mindenki el volt foglalva a maga kis treccspartnerével, Heinz is szintén Helene édesanyjával, aki éppen a lányát mutatta be a mesteremnek. ~ Pszichológusi végzettség. Nem rossz. ~ ismertem el magamban.
Elizabeth aki közben közben amúgy ellépett az asztaltól és elrohant a mosdóba, legalábbis ezt feltételeztem. Kisvártatva visszajött és mintha frisebben ült volna asztalhoz mint előzőleg. ~ Idővel mindenki összszedi magát és átvált normálisba. ~ gondoltam magamban, de bár, bár ne tettem volna.
Mintha csak a falra festettem volna fel az örögöt, ahogy itt mondják, meg is jelent maga a pokolból az egyik démoni förtelem, amit valaha láttam: egy embert, talpig.. vérben. Elsőre nem is tudtam fölfogni, hogy mit látok - vagy talán nem is akartam. Belépett, én lebénultam mintha most fagyasztottak volna le, s pillanatokig csak néztem az asztal túloldalán helyet foglaló formulát. Az ott vér. ~ Igen.. az ott vér. ~ realizáltam.
Ami méginkább zavaró vagy.. ijesztő volt, hogy mindenki aki nem volt véradó, az mintha játszi nyugodtsággal és abszolút mindennapisággal kezelték volna a helyzetet. Kézfogás, baráti üdvözlés, mosoly..
Nem akartam mondani semmit, sokkal inkább csak egy biztos támpontot kerestem ebben a.. ebben az örületben? Ez talán kissé túlzó, de maga a tudat, hogy egy talpig véres személyt csak így köszöntenek fajtársai, mintha ez náluk bevett szokás lenne. Talán még nem is realizálódott bennem, hogy mibe is keveredtem.
Heinzre pillantottam, remélve, hogy talán találok valami biztató pillantást vagy.. valamit egyáltalán ebben a helyzetben, de ő is legalább olyan nyugalommal tekint a férfira, mint a többiek. És ez enyhén kifejezve, nyugtalanító.
Éreztem magamon, hogy valahogy elkezdtem izzadni. Nem szeretem ezt mondani, de már nem éreztem olyan jól magamat és most én is nagyon szívesen követtem volna Elizabeth példáját és kirohantam volna a mosdóba. ~ Mindegy.. olyan társaságban vagy, ami nem mindennapi. Nyugalom. ~ mondtam magamnak, de semmit sem hazsnált. Magamra erőltettem egy nyugodt, semmitmondó arckifejezést, ami inkább csak maszkja volt a valódi érzelmeimnek, amit igyekezett elfedni. Egyenletes légzés és evés, ezt a kettőt gyakoroltam magamban, közben próbáltam nem ránézni a férfira aki tagja lett a falatozó társaságnak. Ha ennek a vacsorának vége lesz, biztos átszámolok pár dolgot magamban. |
Próbálok higgadt maradni ami kis idő után sikerül is. Érzem magamon a tekinteteket, és inkább az étellel foglalkozom tovább. Majhd egy vadidegen robban be az ebédlőbe és én ledöbbenve emelem tekintetem a férfire. Darius intézkedik, a többieket nem igazán hatja meg az idegen. Nem igazán szólok bele a témába majd felállok.
- Elnézést nemsokára visszatérek..
Mondom szemeim lesütve és megigazítva a fölsőm, kisietek a teremből és a legközelebbi mosdóban helyrehozom magam. Rövid időn belül és már jobb érzéssel térek vissza és csendesen leülök a helyemre. Elmosolyodok ezzel le is zárom a témát. Figyelem az eseményeket Kíváncsi vagyok hogy ki ez a jötment vérrel mázolt alak. Dr. Mary felé nyújtok egy nyugodt mosolyt hogy nincs semmi baj. majd esetleg beszélgetek vele. |
A vacsora jól telt, persze árgus szemekkel figyeltem az eseményeket. A vérfarkasok ugyanúgy viselkednek mint az emberek. Elhatározásra jutok: megkérem Dariust, hogy beleláthassak a falka életbe.
Fél szemem megakad Elizabeth-en. A pánik jeleit vélem felfedezni, de mielőtt bármit tehetnék - megszólítanám, hogy lenyugtassam - Heinz úr kérdésére kell válaszolnom. Széles mosollyal, kellő bájjal teszem meg.
- Németországból jöttünk, Heidelberg-ből. A lányom - teszem a kezem Helene hátára - ott tanult az egyetemen, akárcsak én fiatalon. Én a kórházban praktizáltam, mint pszichológus. - A velős válasszal remélem kielégítettem Heinz úrat, Helene pedig nyugodt, összeszedett mosollyal nyugtázta az elhangzottakat.
Az ajtó nyílt és belépett valaki megzavarva az emberi idillt. Csupa vér volt a férfi, nem titkolva, hogy nem tartozik az emberekhez. Helene és én egy pillanatra megrökönyödtünk. Nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar meglátjuk a dolgok másik oldalát. Hamar túlléptem a dolgon és kellő kíváncsisággal figyeltem, amint Darius alakja feltornyosul és a férfihoz lép. A vérivók láthatóan teljes természetességgel álltak a dologhoz. Darius kezet fogott a jövevénnyel, bemutatkozott, majd az asztalhoz invitálta. Láthatóan nem várta el, hogy az illető rendbe szedje magát. |
// Dani //
Körülbelül fél úton voltam a szobám felé mikor rádöbbentem, hogy fogalmam sincs a hol létéről. Zavarodottan megvakartam a tarkómat, majd sarkon fordultam.
~ Gratulálok! Lent elcsevegtél egy taggal, de nem volt annyi eszed van-e bekészítve-e neked szoba, vagy, hogy hol a farkasok vezetője.~ szidtam magam miközben lépteimet felgyorsítottam, hogy még el tudjam csípni az előbbi illetőt. Kissé morcos voltam emiatt, de hiába. Megszoktam már azt a kényelmet, hogy a munkaadóim már érkezésem előtt elkészítenek számomra egy szobát és teljesen kiment a fejemből, hogy most más a helyzet, elvégre nem egy megbízómnál szállok meg. A földszintre érve sajnálatomra már nem találtam ott előbbi társalgási partneremet, így egy bosszús sóhaj után elindultam abba az irányba ahonnan a legnagyobb zajt hallottam. Minél közelebb kerültem az emlegetett teremhez, annál inkább kivehető volt az étel finom illata, ami emberek és vérfarkasok szagával keveredett. Reménykedtem benne, hogy magát Dariust is ott találom. Korábban leveleztem vele, valamint pár napja felhívtam telefonon is, de fogalmam sincsen, hogyan néz ki.
- Szép jó estét mindenkinek és legfőképpen jó étvágyat!- köszöntem mosolyogva, miután majdnem betörtem az ajtót. – Darius Korhonent keresem. Nem tudja esetleg valaki, hogy merre találom?- csak a kérdés után jutott eszembe, hogy még mindig tiszta vér vagyok. Miközben reménykedtem benne, hogy nem vettem el senki étvágyát az járt a fejemben, hogy legközelebb nem vágok neki egy hat órás útnak egy négyórás csata után, úgy hogy nem alszok a kettő között. És akkor talán nem leszek ilyen szétszórt. |
Az étel, mint mindig fenséges volt, és nagyon jól esett a hosszú után. Csupán abban reménykedtem, hogy nem fogok elálmosodni a vacsora után, és elszenderegni a szobámban. Még szívesen sétáltam volna egyet a villa falain belül, és persze csevegni egyet Dariussal.
Mindenestre azt meg kellett jegyezni, hogy Nubia igen jól értett az ételekhez, bízok benne, hogy ezzel ki tudja engesztelni a férfit. Persze nem egy mesterszakács a hölgy, és nem Gordon Ramsey utódja, de az ízlésvilága..., hogyan is mondjam, olyan, mintha az otthon érzését hozná el.
Ahogy behozták a főételt, Nubia óvatosan hozzám hajolt – hogy a többieket ne zargassuk, egy kérdést intézett irányomba. Halványan elmosolyodtam.
- Hogy érted, hogy vidám? – kérdeztem vissza, de ahogy mondtam, már meg is értettem, hogy ebben a rideg és távolságtartó környezetben, lehet talán túl bolondosnak tűntem neki. – Hm, nem Nubia, nem mondanám, hogy mindig ilyen lennék. – válaszoltam, majd folytattam a falatozást. – De ez az étel, isteni, köszönjük Neked.
Miután lenyeltem a falatot, és ittam rá egy pohárral, az asztal egy másik részére tekintettem.
- És Dr Hathaway, honnan jöttek ide, erre a távoli vidékre, ha szabad kérdezni? |
A lakoma megkezdődött. Nem volt merszem senkitől sem megkérdezni, hogy milyen lett, elvégre valamilyen szinten illetlenség egy ilyen kérdést felvetni egy olyan elegáns helyen és időbent, mint itt. Önfényezőnek meg nem akartam látszani.
Mindenki békésen csevegett egymással és elvolt. A résztvevők között volt pár ismeretlen arc, többségük véradó vagy a villa egyéb alkalmazottja és beosztottja, akiket még életemben nem láttam.
Heinznek közvetlenül mellettem sikerült leülnie, de nem tudtam, hogy most akkor hozzá kellene szólnom vagy bármi. Inkább hagytam annyiban, had egyen.
Azonban mintha egyvalakin meglátszott volna az idegesség enyhe szikrája. Elizabethen, a korábbi beszélgetőpartneremen mintha eluralkodott volna valamiféle páni félelem vagy nem is tudom micsodának lehetne nevezni. A szemei folyton mozgásban voltak, az ajkait harapdálta és majd' minden résztvevőn legeltette egy keveset a tekintetét. ~ Fura. ~ gondoltam, majd folytattam az evést.
Mikor az előétel elfogyott, a cselédlányok fölszolgálták a főfogást. Rizseshús, plov, biryani, ahogy tetszik, de lényeg, hogy a főfogásról van szó. ~ Ezzel annyit szívtam. Remélem mindenkinek ízlik majd. ~ gondoltam magamban, hozzátéve, hogy aki esetleg rosszat mond róla, azt egy kiskanállal fogom megverni.
- Mindig ilyen vidám hangulatban van? - kérdeztem a Jokertől, Heinztől, de gyorsan hozzá tettem: - Nem mintha ezzel bármi probléma lenne. |
Kíváncsi vagyok hogy az új lány hol lehet, habár Darius biztosan elég morocos emiatt. De büszkén kihúzhatom magam, mert én nem fogok neki soha hátat fordítani, így mondhatni a lányal szemben nyert ügyem van. Áljunk csak meg egy pillanatra. Miféle gondolatok ezek.
Elpirulok, és a többiekre nézek.
Mikor váltam ennyire önzővé? Mikor torzultam így el?
Poharamba kortyolok. Még szerencse hogy senki nem hallja a gondolataim, mert akkor nagyon sok titokra fény derülne, és ha ezek a dolgok Darius fülébe jutnának, kénytelen volnék ölni annak érdekében hogy ne jussanak el hozzá. Megint csak el kalandoztam.
A kislányra pillantok ahogy a férfihez megy. Gondolom régebbről ismerik egymást, habár ahogy rám néz azt nem tudom mire vélni. Mindenesetre jobb félni mint megijedni. Vegyes a társaság és mindenki annyira jól ismeri a másikat. Csak én érzem rettenetesen idegennek magam. Növekszik a pulzusom és izzadni kezd a tenyerem. Tudom hogy nem kéne pont most idegesnek lennem mert vérfürdő lesz. Meg kellet volna már tanulnom uralkodni magamon hogy ne izgassam fel magam semmin, csak most rettenetesen idegennek érzem magam. Ajkaim között óvatosan fújom ki a levegőt, és lehunyom egy picit a szemeim. Majd mikor újra kinyitom, nem sikerült lenyugtatnom magam. Ismét kortyolok. Lüktet a csuklóm. Isten szerelmére Liz nyugodj meg. Ritka alkalmak egyike mikor felspanolom magam, de most ez a legkínosabb. Dariusra pillantok, majd a többiekre, de próbálom mindenki tekintetét kerülni. Idegen vagyok egy vámpírokkal és vérfarkasokkal lakta területen. A véradók is már már zombik, önálló akarat nélkül. Csak azért élnek és léteznek, hogy vérrel szolgálják gazdájukat. Ajkaimba harapok, és próbálom másfele zavarni a gondolataim. És úgyérzem tudom hogy miért van ez a kemény hangulat ingadozás. Megint felborultam belülről. Pont most? Még szerencse hogy készültem, így nem okoz gondot, csak számomra irritáló az egész. Higgadj le Liz. Senki, nem tud semmiről. Te jó isten és ha mégis? Nem senki semmit. Ugyan ki az aki pont velem akar most foglalkozni? Senki mert nem az ő köreikből való vagyok. Hát remélem is.
Míg ezen dilemmázok, abba hagyom ajkam rágogatását, és ismét kortyolok az italomból. Alig várom hogy vége legyen ennek az estének, hogy a szobámba vonulhassak. És hogy lefürödhessek. |
[Elizabeth]
Mosolyogva bólintott: - Köszönöm.
Majd Heinz felbukkanását követően elpirulva viszonozta a köszöntést, mielőtt leült volna a helyére ő is.
Köszönettel bólintottam a sörért, May pedig egyből kortyolt a szörpjéből. Mikor feltűnt Alexei és kezet csókolt neki nagy visongással a nyakába ugrott, mielőtt engedte volna a helyére menni. - Heinz bácsi! - kiáltotta örömmel.
Köszöntve biccentettem Heinz felé, majd sorra bemutattam a véradóimat név szerint, akik szintén asztalhoz ültek. Remélem a vacsora után a társalgóban tudjuk majd folytatni a megkezdett beszélgetésünket Alexei-jel. Ritka alkalmak a közös vacsorák, de annál élvezetesebbek. Aki akar részt vesz rajta, így az ünneprontók a szobában maradnak többnyire.
|
- Üdv! - köszöntöttem röviden mindenkit, Nubiának csak biccentettem, majd odamentem a két ismeretlen hölgyhöz, és udvariasan kezet nyújtottam nekik.
- Heinz Alexei Gregojevics, örvendek. - villantottam egy sármos mosolyt. Az egyikük kicsit idősebb, a másikuk fiatalabb, de igen hasonlóak. A szőkeségen halványan éreztem valamily furcsa illatot, de inkább elterelem a figyelmem róla, és az asztal többi ülőjéhez fordultam. Biccentettem a kis vörösnek is, akit csupán elviharzani láttam Darius szobájából. Most is mintha kicsit meg lenne illetődve. Ahogy körbetekintettem, a férfi oldalára terelődődött tekintetem. - Hát mit látnak szemeim! Csak nem a leggyönyörűségesebb lányt e földkerekségen? - óvatosan letérdeltem a kislány elé, majd kezet csókoltam neki. Vicces volt emellett a megtermett férfiú mellett egy pöttöm pindúr-pandúrt látni, de e komisz megjegyzésemet megtartottam inkább magamnak. Fölálltam, majd egy szabad helyre sétáltam. |
Elmosolyodtam. Sosem tartottam nagyra a főzői tudományom, elvégre csak anyám főztjét utánzom, de ezek szerint, nagyon is jó eredménnyel.
- Na várj. Ha majd holnap lesz időd, akkor beavatlak a titkokba - mondtam Elizaberthnek. - Te pedig cserébe elmondasz nekem néhány titkot Daruisról. Lehet engem nem kedvel, és jobb lenne, ha ki tudnám engesztelni valamivel.
Lassan kezdtek szivárogni a népek. Kemal már az első pillanatban fölbukkant, hogy csipegessen de a cselédlányok közrefogták és valahogy a nyugodt passzában marasztalták.
- Na mi az? Talán nem sikerült falánknak lenned?
- Milyen nem sikerült? Sosem voltam falánk, neked valami tévképzeteid vannak rólam - válaszolta, amikor odamentem egy picit piszkálni.
- Dehogynem - nevettem. - Már indultál volna, hogy megdézsmáld a sajttorta egy részét. Még jó, hogy a cselédlányok velem vannak, mert így mindig jó látni, amikor bebuksz valamit - nevettem.
- Aha. Nekem meg jó lesz majd látni, ahogy most bebuksz Daruisnál.
Lehervadt a mosoly az arcomról. Ez a tuskó honnan tud erről?!
Hiába, nem tudtam kideríteni. A követklező percekben az ajtó előtt álltam, mindenkicvel váltsak pár szót és köszöntsem az érkezőket. Amint megjelent Darius, megint megkaptam az öldöklő pillantását, amitől a frász ki tud törni rajtam és azt kívántam, hogy bár lelőne valaki.
- Mr. Korhonen. Jóestét - üdvözöltem.
Nem csak ő volt ott, hanem a kislánya is. ~ Ezekből kettő van? ~ kérdtem magamtól. A kislányt Maynek hívták ha jól hallottam, és igazán aranyos egy teremtés, aki hercegnőnek gondolja magát. Hat éves volt, nem lehettem szívtelen, hogy összetöröm a kis világát a gyermeknek. Én is ilyen lehettem ennyi idősen. Egy mosollyal üdvözöltem őt is.
Mielőtt helyet foglalnak, Darius egy korsó sört, May pedig egy szörpöt rendelt magának.
- Természetes - feleltem. Kérés volt inkább, de persze nem mondhattam nemet, nem akartam rontani sem a hangulatot, sem a viszonyt. A konyhában sebesen kikérdeztem mindenkit az ízlésekről, mire megtaláltam a megfelelő italokat.
Dariusnak fölszolgáltam a korsó sörét, és May is megkapta a szörpjét.
- Ha bármi van, akkor jelezzék és másikat hozok - mondtam egy mosollyal.
Nem foglaltam még helyet, elvégre nekem kell üdvözölnöm az érkezőket - köztük Heinzet is, aki még mindig nem jött meg. ~ Hol van már? Ennyire csak lehet kényelmes. ~ mérgelődtem magamban. |
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
