|
Témaindító hozzászólás
|
2016.02.02. 00:22 - |
Lebenssaft hátsó "udvarán" található, az erdő fele. Alapvető növényi élelmiszereket és virágokat lehet nevelni. Ennek a közelében van a Falkavezér saját építésű szaunája. |
[27-8] [7-1]
Valahogy pont erre a válaszra számítottam, s bólintottam is magamnak. A jó öreg barátomat nem érdeklik efféle kötelékek. A klán, az irányítás, a vérfarkasi lét. Azt hiszem ezek az összetevői Darius Korhonennek. Vagy legalábbis eddigi ismereteim alapján. De valami azt súgja, hogy egyszer ez a szilárd külső is meg fog olvadni egy női szívért. Csak idő kérdése...
- És mondd Darius, meg vagy elégedve ezzel? Hogy Te vagy a falkavezér, és azért felelsz? Nem akarsz utódot nemzeni? Hisz egyszer majd más fogja „uralni” a Lebenssanftot, és nem hiszem, hogy rá kellene hagyni csak a vámpírokra... – fintorodtam el még a gondolattól is.
~ Lehet túlságosan is beleültöm az orromat barátom dolgaiba... – na ez az, ami nem fordult meg a fejemben, mivel mint oly sokszor, előbb beszélek, aztán elmélkedek. |
Bírtam póker-arccal, amíg Alexei megrökönyödött, de amikor hozzám intézte a kérdést már kitört belőlem a nevetés. Hahotázásom megynugvási szakaszában csaptam magamon párat a nyírfavesszővel, majd lenyugodtam.
- Elég nekem dajkát játszani felnőtt férfiak és nők felett, nemhogy még saját ivadékokat is nevelgessek. May-t is mindig más kezeire bízom, nem való nekem saját gyerek.
Szórakozottan mosolyogtam Alexeire, majd öntöttem egy kis vizet a forró kövekre. |
Amikor Darius a gyerekekről, meg egyebekről kérdezett esküszöm, köpni-nyelni nem tudtam.
- Hogy érted? - nevettem el magam kínomban. - Én? Mint családapa...? Távoli zene az még. - legyintettem. Őszintén nem éreztem szükségét annak, hogy egy nőstény farkas huzamosabb ideig álljon az oldalamon, és még hogy közös gyermekünk legyen! Nem, nem. Ez egy messze lebegő kép. Még sok van az életemből hátra, nem úgy, mint az embereknek. Kicsit elgondolkoztam. Talán úgy vagyok vele, mint a szüleim - a megérzéseimre hagyatkozom, ha az azt súgja, itt az idő, itt a nő, akkor belekezdek a családnak nevezett fejezetbe. - És Te, testvérem? Nem gondoltad kibővíteni a klánt a saját farkasaiddal?
Kérdeztem tőle, fél szemmel rá pillantva, de belül már sejtettem egy választ. |
Érdeklődve mordultam egyet és felnéztem a tűzről Alexei-re. - Inkább régi motoros, semmint új. A kezdetek óta itt van Signore DeLuca. Van egy embercsempész cége, és sok pénzt hoz a konyhára. Ha véradóra van szükséged rajta keresztül tudunk intézni valamit. - Magyaráztam el, majd rövid csend után szórakozottan elmosolyodtam. - Tényleg szörnyű a kölnie. Az érzékenyebb orrúak már panaszukat tették.
A számomra kényelmes lassúsággal haladó beszélgetés közben szóvá tettem Alexei-nek a villával kapcsolatos terveimet, és az energiaellátás fejlesztését és kikértem a véleményét.
Később másra tereltem a szót. - Hogy érzed itt magad Alexei? - kérdeztem némi apai érzéssel. Alexei még fiatal. Az emberfik az ő korában már családot alapítanak, saját vagyonnal és házzal rendelkeznek. Ő viszont tudja, hogy az idő végtelenje az övé. Olyan vérfarkas, aki született, és belenevelkedett ebbe a világba. Még az ilyen megfáradt öreg medvék is irigyek lehetnek a fiatalok lehetőségeire. - Szándékodban áll megházasodni, és kölyköt nemzeni, mint a szüleid? - kíváncsiskodtam tovább a beszélgetés során. Érdeklődtem egy ilyen ifjú álmai iránt. |
Tekintetem végigpásztázta a szauna falait, padlózatát, és kirajzolódott előttem a tervezése, és hogy hogyan is lett kivitelezve. Darius magányos mivolta miatt teljesen érthető, hogy kialakított magának egy ilyen "erődöt", amely csak az övé, illetve azoké, akiket meghív - bár gondolom ez a lista nem lehet túl hosszú, ezért megtisztelve érzem magam.
A kapott nyírfavesszővel én is megcsapkodtam magam. Őszintén bevallva nem nagyon értem az ilyen rituálékat. Számomra az egyik szauna olyan, mint a másik, persze a finn, a svéd, a török, és néhány másikat meg tudok különböztetni, de mindennek a "lelke" nekem nem jön át.
Elmerengésemből Darius ébresztett fel.
- Igen, nagyon is. - mosolyogtam, hisz nem sokszor tapasztalhatok meg a mai modern világban egy ilyen igazi vadászatot. Persze még ott van az, hogy puskát ragadok, és a haverokkal kimegyünk az erdőbe, de ez sosem volt ínyemre. Milyen az, amikor csak távolról látod a vadat, és úgy lövöd le? Nem is érintkezel vele, nem a macsaiddal téped szét, és nem a száddal érzed az ízét. Ha csak arra gondolok, hogy a falkával kimegyünk, felpezsdül a vérem. Belegondolva... a családom sose tartozott igazán egy falkához se. Ideiglenesek, a kívülállók, ezek voltunk mi. Kivéve talán Oroszországban. Ott elég sok időt töltöttem el, és úgy éreztem, az ottani közösségem felért egy falkával. Hiányoznak. Föl is veszem majd velük a kapcsolatot a közel jövőben.
- Egyébként... - jut eszembe egy apró dolog, ami már egy ideje piszkálja a csőrömet. - Az új vámpír, aki egy hete érkezett, kicsoda? Még nem volt "szerencsém" - mondom gúnyosan - találkozni vele, csak a szagát érzem. Főleg a kölnijét, bődületesen sok.
|
Köszöntöttem Alexeit egy bólintás és egy mosoly összkombójával.
Ilyen távol az otthonomtól hozzászoktam már, hogy vannak szégyellősebb emberek, akik nem hajlandóak meztelenül szaunázni, így a törölközőt nem vettem zokon. Csak azt nem tudom elfogadni, amikor valaki fürdőruhában akar beülni a szauna szentségébe.
Átadtam Alexei-nek az egyik nyírfavesszőt, a másikkal pedig csaptam én magam a hátamra párat, ahogy azt a "szertartás" megkívánja.
- Remélem felkészültél a teliholdra - jegyeztem meg. Sok farkasnak ez lesz az első teliholdja ittléte során, az első igazi falka-program. Jómagam nem féltem attól, hogy vajon összerázódnak-e az újak és a régi motorosok, de volt már rossz tapasztalatom is hosszú életem során. Szerettem volna előre megbizonyosodni arról, hogy senki nem indul neki a vadászatnak sérelemmel, vagy aggályokkal a szívében. |
- Üdvözletem. - köszöntem Dariusnak a szokásos, széles mosolyommal. Egy törölközőt tekertem derekam köré, majd leültem, nem olyan messze tőle. Csodás volt a levegő, éreztem, ahogy testem lassan hozzászokik a meleghez, és átjárja egész lelkemet. |
A ruhámat hátrahagyva belépek az előkészített szaunámba. Leülök az egyik padra. A nyírfavessző előkészítve várakozik a hazsnálatra. Egy kis vizet locsolok a kövekre, majd egyszerűen csak elkezdek relaxálni. Alexei-t várom egy nyugodt beszélgetésre. Ma éjszaka telihold és tudom mennyire izgatott a falka. Ilyenkor minden vérivóban felpezsdül a vadász ösztön. Ilyenkor számomra szinte szertartásszerű a nap közbeni szaunázás, mely megnyugtatja az idegeimet, és ekkor felkészülök rá, hogy egy vadászatot kell majd levezényelnem. Ha vézetünk a szaunázással, majd körbejárom a környéket, felmérni a csordák helyzetét. |
Tessa egy jó darabig nem is nézett fel. Jól tudta, nagyon is jól tudta, hogy Kemal-nak is van egy béke tűrési határa. Méghozzá ha azt nézzük, mennyit szidta és veszekedett vele, jó messze. Vett egy mély levegőt és csak a palántáknak szentelte a figyelmét, amit elpazarolt a férfira. Bár nem tartotta pazarlásnak. Sokkal inkább ez bosszantotta most. Meg az a szempár, amivel Kemal illette. Ha bátrabb lenne, most utána menne és addig veszekedne vele, amíg bírja a másik cérnával. Bár... ~ Ha jobban belegondolok, inkább ahhoz kéne bátorság, hogy bocsánatot kérjek és rendesen beszéljek meg vele mindent. Talán... ~ Viszont nem tudta befejezni a gondolat menetét, mert megérzett valami idegent. El is fontorodott. Lehet, hogy vérfarkasokkal él együtt több emberrel és vámpírral egyetemben, azonban az idegen vérfarkas szagokat nem bírja elviselni. Úgy gondolja, ez a velejárója annak, hogy vámpír. Végül felkelt és elpakolt mindent, hogy utána menjen Kemal-hoz. Beszélnie kell vele.
[Folytatás: Kemal szobája] |
Hát, úgy tűnik nem jött be a békítői szándékom, pedig őszintén próbáltam és reméltem, hogy sikerül. Sajnos, vannak olyan pillanatok, amikor az ember fejét elönti a pillanatnyi méreg, annyit próbálkozott már és annyira tűrte a másikat a végtelenségig.
Lassan lehunytam a szemem. A nőnek a hangja egyik pillanatról a másikra olyan sipítóan idegesítővé vált, hogy nem is tudom, hogyan bírtam ki, hogy ne borítsak föl valamit az üvegházban. Nem szerettem ideges lenni, a méregtől pedig csak még mérgesebb lettem.
Olyan tekintettel pillantottam a nőre, amit eddig kevés emberre. A békesség eltűnt a szememből, helyét a harag és.. talán a pusztítási, esetleg öldöklési vágy? Igen, talán ahhoz állt hozzá a legközelebb. Csak egy hajításba tellene, semmi több. Egy hajítás és talán a nőnek is vége lenne, semmi nem tudná bizonyítani. Ugyan miért ne tehetném meg, ha már annyi..
ÁLLJ!
Mintha a fejemben egy vészkar húzódott volna meg, olyan hirtelen állított gátat ezeknek a gondolatoknak. A méreg mintha csillapodott volna valamelyest, bár még mindig bosszús voltam a nőre, hiába volt az a bizonyos vészleállás. Nagyokat lélegeztem, hogy lecsillapítsam magamat és ne törjem el az ásónak a nyelét a kezemben. ~ Önuralom. Ez lebegjen a szemed előtt, ne az ásó, muszály megzaboláznod magad! ~ emlékeztettem magamat.
Ahogy azt éreztem, hogy megfelelő nyugalmi állapotban vagyok a beszélgetéshez, akor letettem az ásót a helyére, leporoltam a kezeim.
- Ha szüksége van valamire, Úrnőm, akkor a villában megtalál - mondtam neki, magázó hangnemben. Fejet hajtottam, majd elvonultam az üvegházból, egyenest a szobámba.
[Folytatás: Kemal szobája] |
Tessa felsóhajtott, eléggé fáradtnak érezte magát ehhez a beszélgetéshez, ugyanis kedves embere, nos, úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki mindent akar. Mindent ért, de mégsem cselekszik ennek megfelelően. Kezdte magát rosszul érezni ebben a társaságban.
- Belegondoltál már abba, hogy esetleg ne mindent helyeselj, ha megszidlak, hanem akkor tegyél mindent úgy, hogy ne szidjalak meg? Vagy az neked, hogy ilyen fiatal vagy túl komoly feladat és teljesíthetetlen? - kérdezte cinikusan és elég sok gúnnyal, ugyanis most meg akarta sérteni Kemalt. Amikor hozzá került nem tűnt ennyire... kezelhetetlennek. Nem érezte azt, hogy rosszul választott, csak azt sem, hogy jól. Olyan semleges érzései kezdtek lenni emberével kapcsolatban. - Igazán gondolkodhatnál... A kávé nem zavar, az italok és a dohány már igen. Az pedig egyáltalán nem létezik, hogy azért hazudj nekem, hogy jót tegyél. A hazugság mindig fájdalommal jár. Ezért kérlek, ha nem akarod, hogy én is fájdalmat okozzak, mert reagálok, akkor ne hazudj! Inkább elviselem a dohányzást, de hazugságokkal ne traktálj! - mondta nagyon is komolyan és mérgesen. Dolgozni is elfelejtett, pedig fontos munkálatokban volt benne. |
- Nézd, az az ivásos dolog csak futó alkalom volt, néha még nekem is el kell engednem magam. Legalább két hete volt. Ha pedig a dohányzásról van szó, azt megértem, nem könnyű felhagyni a régi szokásokkal. De azt, hogy hazudtam.. igen, ezt jogosnak látom. De mindezt csak a te érdekedben akartam.
Földmozgatás számomra nem volt kimerítő meló, főleg nem olyan talajnál, ami puha volt és gyakran meg van forgatva a növények miatt. Percek alatt végzeztem a magam részével, majd ahol tudtam, besegítettem a nőnek is.
- De értem mire gondolsz, és intelmeidre már fokozatosan ügyelek - mondtam. Igaz is volt, azután, ahogy rám förmedt a multkori dohányzásom miatt, nem is volt merszem többet csinálni.
- Ám ha már kávé, munka után meghívhatlak egyre? |
Tessának nagyon nem tetszett, hogy a férfi kérdéssel válaszolt a kérdésére, ugyanis ő szentül meg volt róla győződve, hogy egy ember, nem akarhatja a vámpíra vagy farkasa boldogságát. Legalábbis az eddigi tapasztalatai nem éppen azt mondatták vele, hogy Kemal igazat mond. De amint elkezdte a férfi kifejteni a dolgokat úgy vált világossá a számára, hogy mit miért tesz. Aztán Tessa vett egy mély levegőt, hogy körbe nézzen a szép üvegházában.
- Köszönöm Kemal, hogy kifejtetted a dolgokat. És nem ez a bugóság okozza nálam a bosszúságot feléd, hanem az amikor semmit nem veszel komolyan, amit mondok. Megkértelek, hogy ne dohányozz, de megtetted. Megkértelek, hogy ne hazudj de utána még megtetted egyszer. Aztán arra is megkértelek, hogy ne igyál semmit sem, múltkor mégis láttalak, hogy iszol. Engem nem zavar a kávé, de nagyon önpusztító dolgokat ne csinálj. Amíg kérlek és nem utasítalak, addig fogadd meg a tanácsaimat. Érted, hogy mire gondolok? - kérdezte meg felvont szemöldökkel a nő, ahogy aztán folytatta a talajnak az egyengetését. Persze az is megfordult a fejében, hogy hoz némi trágyát és ezzel is segít a talajnak... De kezdett arra gyanakodni, hogy a trágya amit használ az nem megfelelő. Ugyanis a paradicsomoknak adott csak a trágyából... Azok pedig kipusztultak. ~ Talán jobban járok, ha magam állítok elő alami vitaminos vizet a növényeknek és többet ilyen nem fordulhat elő... ~ töprengett el magában. |
Rámosolyodott a nőre.
- Kellene ahhoz indíték, hogy valakit boldognak lássak vagy boldoggá tegyek? - kérdeztem vissza.
A zsákot amiben a poshadt, élettelen és evésre alkalmatlan paradicsomok és egyéb növények voltak, az arra kijelölt kukába helyeztem, de persze előtte még átnéztem a területet, nem-e maradt még olyan hely, amit kihagytunk. Utána segítettem Úrnőmnek a talajlazításban, közben folyamatosan figyeltem a nő arcát. Tudtam, hogy ennyivel csak nem éri be - én sem fogadnám el, hogy kérdéssel válaszolnak a kérdésemre -, így a magyarázattal nem maradtam el:
- Nos, hogy őszinte legyek, nagyon kedvelek az emberek kedvében járni és szeretem látni az arcokon a mosolyt és az elégedettséget. Na most miért ne okozzak örömet annak, akinek társaságában hosszú ideig fogok időzni? Szeretek boldogságot okozni, főleg neked Úrnőm, mert gyakran látom az arcodat komolynak és túlságosan.. merevnek. Keveset mosolyogsz, és ezen szeretnék változatni - magyaráztam neki az egyengetés közben. - Talán ebből a bugóságomból is eredhetnek a bosszúságok amiket okozok.. - mondtam nevetve, de hozzátéve, komolyabban - ..de én így szeretlek, kedvellek, Úrnőm. Így szoktalak meg. |
A nő egy pillanatra lefagyott a gondolataiban, ugyanis ezzel a fiatal férfi sikeresen meglepte. Hogy szívesen oszt, vagy okoz neki örömet? Mégis mire gondolhat ez a fiú? Nem tudta, hogy mégis hova tegye Kemal szavait, ezért megállt a munkálkodásban és mélyen, fürkészően meredt a másik tekintetébe. Kereste a magyarázatot, vagy a megoldást a sok kérdésre, ami most a fejében megjelent Kemal-lal kapcsolatban. Mégis... miért akar neki örömet okozni? Meg hogy is lenne rá képes? Persze, Tessa mindig is szerette az ízléses és a tényleg humoros vicceket, és képes Kemal ostobaságain mosolyogni, esetleg még nevetni is, de nem gondolta volna álmában sem, hogy ezt Kemal szándékosan tegye, amikor lépten nyomon képes kihozni a sodrából, már csak azzal, ha értetlenül mered rá.
- Javíts ki, ha tévednék, kedves Kemal, de mégis... Miért akarnál te nekem örömet okozni, vagy miért akarnál ebben részt venni, ha én boldog vagyok? Ha jól emlékszem, te vagy az, aki a legtöbb bosszúságot képes a számomra megalkotni, már csak azzal, hogy ellenkezel velem, vagy éppen nem érted, hogy mit miért mondok. Vagy tévedek? - kérdezte meg csendesen, miközben neki látott a földet meglazítani, hogy több oxigénhoz jussanak a növények, meg persze frissüljön a talaj is. |
Elmosolyodtam a nőn, majd segítettem neki kiemelni egy másik fonnyadásban lévő zöldséget. Amíg a nő a zsákba tette őket, addig én megtapogatam a földet, amolyan szúrópróba szerűen, hogy kapnak-e elég nedvességet. A földnek a talajával semmi gond nem volt, a vízeloszlás kifogástalan volt mindenhol. ~ Itt valami más lesz, amit nem hiszem, hogy én fogok megoldani. ~ gondoltam.
A zsákba tettük a maradékot, majd tovább keresgéltem a kiásandók után. Egész lazító időtöltésnek tűnik ez a kertásás, persze tudom, hogy az Úrnőm nem kedveli. Valamilyen szinten kötődik ezekhez a növényekhez, és rossz lehet neki látni, hogy valami miatt kipusztúl majdnem a fele az ültetvényeknek.
- Nem tesz semmit, Úrnőm. Csupán tényeket közöltem - mondtam neki egy mosoly keretében. - Viccen kívül mondom, de jó látni, ha boldog vagy és mosolyogsz. Szívesen osztok veled örömöt, akár okozom is, ha arról van szó. |
Tessa vett egy mély levegőt, hogy ne jöjjön még jobban zavarba, majd félre nézett. Hogy mondhat neki egy ilyen fiatal férfi ilyet..? Hogy ő szép? Gyönyörű a mosolyával? -
- Igazán...? Ne hozz zavarba kérlek. Inkább folytassuk - mondta halkan, majd elkezdett tovább dolgozni, hogy a következő paradicsom is kikerülhessen a földből. Legszívesebben lekiabálta volna az mebere fejét, de nem tette. Ugyanis valójában nagyon is boldog lett tőle. Régen mondták neki, hogy gyönyörű... Neki inkább eddig nők voltak a véradói... De ez most lényegtelen. - Kemal... azért köszönöm. |
- Ezt jó hallani, Úrnőm. Amit termesztesz, annak amúgy elsőrangú íze van. - mondtam.
Valami vajákos lehetett? Nem tudtam megmondani, de elvileg a vámpírok nagyon öregek az emberekhez képest és ebben a tudtam erre tudtam következtetni. Persze, ha ezt a szemébe mondanám, hogy "öreg vagy", akkor biztosan szikraesőt szórna rám a szemeivel és a körmeivel is helyrerakná az arcom.
- Ha megjegyezhetem, mosolyogva nagyon gyönyörű vagy - mondtam az Úrnőmnek, miközben emeltünk ki egy újabb fonnyadt paradicsomot a többi közül. |
A nő egy pillanatra lefagyott, végül elmosolyodott és leülve nézett a kedves emberére. Ilyenkor mindig elfelejti, hogy senki nem ismerte akkor, amikor még ember volt. Nem gondolta, hogy megint zavarni fogja ez a dolog.
- Nem ismertél még régen, amikor ember voltam... De akkor még én láttam el mindenkit a környékünkön gyógynövényekkel. Most pedig én látlak el benneteket étellel. Ez pedig a számomra még mindig ugyanúgy fontos - magyarázta kedvesen mosolyogva. Nem mindig mosolyog, de most... Kedve volt hozzá. |
* Majdnem mondtam valamit a mesterem oltására és már félmosollyal a számon volt a válasz, de aztán amikor összehúzta a szemöldökét, akkor inkább annyiban hagytam az egészet. Mikor nekilátott az Úrnőm kiszedni a paradicsomokat, rásegítettem a kislapáttal és eltávolítottuk a gyökereket.
- Valamiért nagyon a szíveden viseled ezeknek a növényeknek a sorsát - jegyeztem meg munka közben. * |
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
