|
Témaindító hozzászólás
|
2016.02.02. 00:23 - |
Nem kell sokat menni ahhoz a szakadékig, ami magába nyeli a halottak testét. Másfél órányira gyaloglásra van egy sípálya. |
[15-1]
Már nem volt messze úti céljától, mikor elkezdett hullani a hó. Mindig is csodaszépnek találta, ahogy a táj fehérbe borul egy téli napon. Egy apró mosolyt csalt az arcára, hogy az erdő néma csendjét a lábai alatt ropogó hó lassan megtöri. De hogy miért a fák közt gyalogolt, ahelyett, hogy az úton kocsikázna? Egyszerű: Se ideje, se kedve nem volt, arra hogy ruhát cseréljen és lezuhanyozzon legutóbbi munkája után, amit maga sem tudja végül miért is vállalta el. Ehelyett inkább órákat gyalogolt csurom-véresen az erdőben, hisz kis naivan azt hitte úgy sincs messze Lebenssanft. Nagyjából hat órás gyalogtúra után végre megpillantotta a hatalmas szállodát. Egy hatalmas - megkönnyebbülését jelző - sóhaj után kimerészkedett az útra, hogy a főbejáraton át léphessen be. Itt már úgysem számított, ha észreveszik, elvégre az idetévedők, vagy vámpírok, vagy vérfarkasok, vagy esetleg ostobák és értük úgysem kár. A bejárati ajtón nem kopogott egyszerűen csak berontott rajta és a recepcióhoz érve a pultra dobta táskáját, de olyan erővel, hogy azt még a második emeleten is hallani lehetett. Csak ez után jutott eszébe, hogy a táskában lévő, teli whiskys üveget lehet nem kéne ripityára törni.
- Üdvözletem! Egy szobát szeretnék kivenni huzamosabb ideig. – Mondta a recepciósnak, aki meglehetősen nyugodt volt, ahhoz képest, hogy az előtte álló férfi a füléig véres volt. Biztosan ez itt mindennapos látvány, futott át az agyán. Egy majdnem átlagos adminisztráció után – amiben csak annyi volt a különös, hogy megkérdezték tőle vámpír-e vagy vérfarkas - átadták neki a kulcsokat. Miután megköszönte és zsebre vágta azokat fütyülve indult el a szobája felé. |
Kirángattam gondolataiból. Szemén láttam, hogy valami régi dologra gondol. Egy pillanatig összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, régire és elveszettre.
Visszaúton ezen agyaltam. Milyen lehet ilyen sokáig élni és nem változni? Min mehetnek keresztül? Egy pillanatra többet láttam, mint idegen vérszopó.
>>Lebenssanft, Hathaway szoba |
Torth végignézte, ahogy a lány lassan elkezdi vizsgálni a nyomokat. Érdekes látvány volt, hisz a nő nem tudta volna elképzelni, hogy valaki ilyen rajongást mutasson ezen bundás lények iránt. Bár ha választania kellett volna, akkor Ő talán a lovak felé húzna. Régen rengeteg időt töltöttek kint a mezőn bátyjaival, néha apjával, Dragmar Torthal. Órákat lovagolva, mikor már szépen esteledett, de a hold fénye oly világos volt. Régi emlékek, már száz évesek, és még mindig ugyanúgy égnek a szeme előtt.
- Hogy? - kérdezett vissza, úgy elmerült a gondolataiban, de aztán megértette. - Ó igen, lassan induljunk. - jegyezte meg, majd egy száznyolcvan fokos fordulatot vett. Kezeit ismét összekulcsolta a háta mögött, és úgy indult a villa felé. - Nem akarjuk lekésni a vacsorát, igaz-e?
//Erdő-›Torth szobája//
Mikor a villába értek, elköszönt a kis útitársától, aztán a szobájába ment. Ideje nekikezdeni a munkálatainak. |
A nyomokból nagyjából ki is tudom deríteni, hogy a falka területének mely részén lehetünk. De az biztos, hogy errefele van egy csapásuk, amit előszeretettek használnak. Jó eséllyel a revír központja nem lehet messze innen.
- Hm... azt hiszem... csak úgy kialakult. Már az egyetemen elkezdtek érdekelni, majd volt szerencsém testközelből is foglalkozni velük.
- Kezd sötétedni. Köszönöm, hogy segített! Azt hiszem most jobb, ha visszamegyünk. - Bár gondolom, neki nem lehet gond, hogy hamarosan én az orromig se fogok látni. Pont voltam olyan feldúlt és oktondi, hogy nem gondoltam a zseblámpára. |
Helene kérdésére Torth fürkészni kezdte a tájat. A beszélgetés közepette szinte el is felejtette úti céljukat. Szemei megakadtak, egy tőlük fél méterre eső ponttól.
- Nézze csak kérem. - szólt a lányhoz, és enyhén lehajolva rámutatott a kis területre, ahol mancs-nyomok voltak láthatóak. - Már nincsenek olyan messze. - fölegyenesedett, ismét körülnézett, hátha megpillant egyet a messzeségben, de hiába.
- És ha szabad megkérdeznem, honnan jön ez a hatalmas szenvedély a farkasok után? |
Meglepődök, hogy itt is van térerő, de mikor én vezsem elő a mobilomat az teljesen használhatatlannak bizonyul ilyen téren.
- Nem. Csak eszembe jutott... - válaszolok.
Nem tudom milyen üzenetet kaphatott, de nem is igazán érdekel.
- Kb. mennyire vagyunk még a célunktól? - érdeklődöm. |
- Természetesen bármelyik véradó tarthat állatot, amennyiben a mestere engedélyezi, és ezzel nem okoz problémát más mestereknek. - válaszolta készségesen. Ez a lányka tényleg nem tudott semmiről. - A lényeg az, hogy a véradók minden tette a feljebbvalójuk szava szerint történik. - egészítette ki, aztán a nadrágzsebébe nyúlt. Egy rövidke rezgés jelezte, hogy üzenete jött, amit meg is nézett. Korjuk küldte: "Egy új lakó érkezett, férfi, Darius szobájához vezettem."
Torth elmosolyodott.
~ A kis ügyes. - gondolta magában. - Mindenről tájékoztat.
A vámpír már tudta, hogy nemsokára érkezik egy vérfarkas úrfi, elvileg Darius jó ismerőse, vagy ilyesmi. Kicsit kíváncsi a személyiségére, de inkább abban reménykedik, hogy nem okoz majd gondot a Lebenssanftban.
- Mert? Van olyan állatka, amit otthon hagyott, amikor eldöntötték, hogy idejönnek? - tért vissza a témára, miután eltette telefonját. |
- Nagyon szívesen megnéznék egy olyan falkát... Azt hiszem erről majd megkérdezem Dariust... Mellesleg Lebenssanft-ban lehet állatot tartani? Mármint macskát vagy papagájt... ilyenek? Vagy... "mester"-függő?
Érdeklődök tovább, ami eszembe jut. Nem baj, ha olyanokról is tudok, amiről a házirend nem szól. Bár belegondolva, egy macskának lehet rövidtávon az lenne a sorsa, hogy egy mogorvább vámpír vagy farkas elharapja a torkát a folyosón... Egy rágcsálonak meg az alomszaga lehet kellemetlen az érzékenyebb orroknak... |
A vámpírnő lassan emelte lábait, ahogy a sziklás részek következtek. Néhol megkapaszkodott a fákban, közben erősen koncentrált a hangokra. Talán hallása nem olyan tökéletes, mint a vérfarkasoké, így is az emberek fölött áll. A környezetükben nem érzékelt semmi nagyobb termetű állat mozgolódását.
~ Azt hiszem, még menni kell egy jó darabot. - gondolta magában, és tovább haladt.
Amikor Helen kérdezni kezdett, szeme sarkából rápillantott, aztán vissza a lába elé.
- Kapcsolatot? Nem, dehogy. A vámpíroknak nem szokásuk denevéreket röptetni, vagy farkasokkal cimborálni a hiedelemmel ellentétben. - válaszolta félig nevetve, de hirtelen elhallgatott, mikor eszébe jutott fivére. - A legtöbbnek nem szokásuk. - mondta halkan. Újra a lányra tekintett, már mosollyal arcán. - Természetesen az állatok hamarabb érzik, hogy mi mások vagyunk, mint az ember. Ezért vigyázni kell velük. A kutyák például vagy meghunyászkodnak, vagy pedig támadásként tekintenek ránk. De ez függ a környezettől, illetve magától az állattól is.
A lány ismét kérdést tett fel, kíváncsi teremtés, és ez Torth kedvére való. Sose szerette a begubózott népséget, akiknek elég az örök élet és a békes-semmittevés.
- Tudtommal ők sem ápolnak - ahogy Ön mondaná: "különleges" kapcsolatot. Persze lupus-lupus, akarom mondani egykutyák Ők, ha lehet így fogalmazni. Egyszerűbben látják meg egymásban a társat, és mivel mindkettejüknél nagy szerepet játszik a falkaszellem, ezért képesek megérteni a másik fajt. De ennél többről úgy gondolom nincs szó. Találkoztam már olyan vérfarkassal, aki egyaránt tartott a falkájában sima-, és vérfarkasokat is, ám ez csak amolyan hagyomány volt náluk. |
Jut is eszembe Torth szavaira, hogy még odáig se jutottam el Darius-szal, hogy megbeszéljük a kutatási tervet, és átadja az információit. De most nem is zavart ez, hiszen így is volt kitől információt nyernem.
- Azt mondom nézzük meg. Addig is rekreálódunk legalább - számon egy mosoly jelenik meg. Így megy ez, ha a természet lágy ölén vagyok, legyen az egy rideg sziklafal, vagy egy üde erdő. El is vonatkoztatok Torth vámpírságáról. Amúgyse hinném, hogy pont azután akarna engem felfalni az erdőben, hogy az előbb kullancsmód teleszívta magát. Anyám megtanította nekem, hogy valamilyen szinten olvassak az emberek kisugárzásából, szeméből és hallgassak az ösztöneimre. És most semmi nem súgta, hogy veszélyben lennék. Mint a zebra, aki a jóllakott oroszlán előtt teljes nyugalommal legelészik.
- Igen, a farkasok nem agresszívak, amíg az emberek ezt nem érik el náluk. Akkor maguk vámpírok nem ápolnak különleges kapcsolatokat a vadállatokkal?
Válasza után folytatom a kérdezősködést.
- És mi a helyzet a vérfarkasokkal? Ők se szoktak kapcsolatba lépni a vad farkasokkal? Hogy őszinte legyek, úgy jöttem ebbe a házba, hogy semmit nem tudok magukról...- Célzok itt a vérivókra, |
- A helyi farkas falka? - kérdezett vissza, miközben elgondolkozott. Jobbra, majd balra tekintett, aztán elmutatott északkeleti irányba. - Arra, olyan néhány kilométerre innen szoktam elvétve látni farkasokat. Őszintén megmondva, nem szokásom közeledni hozzájuk; tudja, ha ők hagynak engem, én is őket. - mosolyodott el, bár úgy látszott a szőkeség több érdeklődést mutatott ezek a bundás lények után. - Darius biztos megtudná mondani a pontos bázisukat, de ha gondolja, elindulhatunk arrafelé. |
- Nos, igen... mondhatni a hivatásomból adódik.
Egyszer csak megtorpanok és az egyik fenyőn egy keresztcsőrűt kezdek el figyelni. A madár nem sokáig időzik, hamar tovaszáll.
- És nem tudja esetleg, főként merre időzik a helyi farkas falka?
Bár erre újabb kérdések merülnek fel bennem... pl. milyen kapcsolata van a farkasoknak a vérfarkasokkal, vagy... akár a vámpírokkal...
A vámpírok értenek bármilyen állati nyelven? Eszembe jut a klasszikus Dracula film Gary Oldman-nel és a fehér farkassal. Aztán eszembe jut az a jelenet is, amikor a vámpír Dracula vérfarkas alakot vesz fel, vagy épp egy fekete farkassá változik. Ilyet is tudnak? Lehet valójában a vámpírok és a vérfarkasok egy fajba tartoznak? Végülis mind a ketten vért isznak. Tovább spekulálok, hol elvetem az ötleteket, hol tovább szövöm. |
Torth háta mögött összekulcsolta a kezét, fejét a magas fenyők felé emelte. Néha elmélázott szépségükben, nagyságukban, és ilyenkor a gondolatai messze-messze jártak. Még szerencse, hogy a terepet úgy ismeri, mint a tenyerét, így nehezen tévedne el.
Tekintetét a kisasszonyra - Torthnak legalábbis kisasszony volt ifjúsága miatt - helyezte, aki otthonosabban mozgott az erdőben, mint a kúria falai közt.
- Amikor idekerültem állandóan az erdőt jártam. Felfedeztem minden kis zugot, és rejtekhelyet. Mostanság nem volt időm kilátogatni ide, de most örülök, hogy végre végezhettem sürgősebb teendőimmel. - ekkor eszébe jutott a könyv, amit el kellene kezdenie fordítani, de elméjének mumusai legyintettek a gondolatra. Ráér még. Az este folyamán majd hozzáfog.
- És Ön? - kérdezte - Szeret túrázni? |
[Társalgó >> Erdő; Torth társaságában]
Beszívom a friss, hideg levegőt. Lépteimen látszik, hogy tapasztalt vagyok túrázás és hegymászás terén. Biztosan lépek és jól haladok.
Közben megfigyelem a fákat, luc és erdei fenyő. Aljnövényzet szinte nincs, így látok minden sziklát és követ, amire rálépve akár le is csúzhatok, ha nem vigyázok.
A madarak hangját is hallgatom, sorra ismerem fel őket: keresztcsőrű, feketeharkály, pityer, szürkebegy... Hallani a siketfajd párzási dürgését is. Később visszajövök és meglesem őket.
Fagyal, kányabangita, boróka... Megjegyzem, merre vannak, valamikor még jól jöhetnek.
Nemsokára szarvasnyomokat lelek és a nyomukban farkasnyomokat. Remek. Nincs is túl messze a terület Lebenssanft-tól. Bizonyára mert itt békénhagyják őket.
- Gyakran szokott sétálni az erdőben? - kérdezem, hátha említ valami érdekes látnivalót. |
Nem kell sokat menni ahhoz a szakadékig, ami magába nyeli a halottak testét. Másfél órányira gyaloglásra van egy sípálya. |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
