|
Témaindító hozzászólás
[48-29] [28-9] [8-1]
Kezet ráztam Alexei-jel, és bólintottam búcsúzóul.
Még volt pár óra a vacsoráig, addig úgy véltem, lemegyek gyúrni egy kicsit, így átöltötzés után lementem a kondiba - ha már van használjuk ki.
>>Konditerem és Úszoda |
Bár Nubiában minden jóindulat megvolt, úgy látszott, hogy ez nem elég ehhez a környezethez. Egy enyhe bocsánatkérő pillantást vetek a férfi felé, majd megrázom a kezét.
- Remélem a vacsoránál találkozunk, és köszönök mindent. - elköszöntem, majd kiléptem az ajtón. Nubiával nemsokat sétáltunk a folyosón, mire megszólaltam.
- Nubia, legközelebb légy sokkal figyelmesebb, megértetted? - mondtam neki, bár lehet nem volt tisztában a hibájával. - Kopogj ha kell, mindenkivel tiszteletteljesen beszélj, főleg az alfával!
Nem tudtam, hogy rendesen meg kellene szindom, vagy csak enyhén dorgálnom. Még nekem is új volt ez az egész véradó dolog. Miért nem csináltak egy filmet a vérfarkasoknak 'Így neveld a véradódat' címmel? Tuti-biztos, hogy megnéztem volna.
Sóhajtottam, majd a lány felé fordultam.
- Vacsorára, csinálj valami sütit. Nem kell valami über-habos-babos, csak édes legyen. Hátha ezzel kiengesztelheted. - megpaskoltam a fejét, majd bátorítóan meglöktem. - Na, utadra kislány. És ha rajtam kívül, más belédharapna, sikíts! - viccelődtem.
Őszintén csodálkoztam, hogy még nem próbált meg elmenekülni, vagy kimászni ebből a helyzetből. Egyszer majd, ha lesz kedvem és erőm, megkérdezem, hogy hogyan került ilyen kétségbeesett helyzetbe. Sóhajtottam egyet, és a szobám felé indultam. Kicsit ledőlök még a vacsoráig, később, talán kaja után fölfedezem a kúria zegét-zugát. |
Valahogy benne volt a pakliban, hogy nem mindenhol fogadnak szívesen és az előérzetem azt súgta, hogy most nem minden alakult úgy, ahogy annak normális esetben kellett volna. A szakállas férfi pillantásától - azon kívül, hogy vonzó volt nagyon - majdnem elállt a lélegzetem, persze nem a gyönyörtől. Valamiért zavarhatta a jelenlétem, vagy talán csak a belépésemmel volt valami baj, a lényeg az, hogy nem loptam be magamat a szívébe.
- Mr. Korhonnen - hajoltam meg enyhén, mikor kitessékelt minket. Magamban grimaszoltam elég rendesen, hiszen a talán a háznak a vezetőjével mindig is érdemes legalább haveri, baráti viszonyt kialakítani, és az első benyomás mindig fontos kapcsolatokban, legyen az bármilyen. ~ Itt ez nem sült el túl jól. Muszály lesz ezen javítanom. ~ gondoltam magamban.
Mikor az ajtó bezárult és eléggé eltávolodtunk az ajtójától, a Mesteremnek intéztem pár szót:
- Ha nincs más óhaja vagy parancsa, akkor a nap további részét a konyhában tölteném. Az ételt nem pár perc elkészítni. |
- Természetesen - bólintok, válaszolva, hogy van-e zongora a szobában. Az apja szólt korábban, hogy ezt ne felejtsem elintézni.
Nem indít túl jól az új bennlakó, hogy még a kopogást is mellőzi. Véltem, hogy nem származhat magas körökből, ha a kétségbeesés hozta ide, minden esetre szegényéknél is illik a kopogás szokása. Ráadásul egy vérfarkas legprivátabb területére tolakodik be ily' ormótlan módon. Épp csak egy pillanatra érződik a kisugárzásomon és látszik az arcomon a pillanatnyi indulat, amint szememet az ajtó nyílására, majd a belépőre szegezem. Ha mást nem majd figyelmeztetem Alexei-t, hogy legalább ennyit tanítson meg a leányzónak.
- A szobátok a folyosó végén van egymással szemben - mondom Alexei-nek levéve tekintetem a betolakodóról, mellőzve a köszönést egy ilyen jellegű betörés után. Ezzel az útbaigazítással kapok a lehetőségen, hogy kitessékeljem őket. Alexei amúgyis hosszú utat tett meg, pihennie kell, és csak annál hamarabb inti jómodorra az ajtóban ácsorgó hölgyet.
|
//Oks, vegyük úgy, hogy Gregojevics Urat mondott a kis egyiptomi. :D//
- Még ki kell tapasztalnom, hogy mire lesz itt szükségem, de ha bármi gond lesz, hidd el, mondani fogom. - vigyorogtam rá, majd hirtelen eszembe ötlött egy dolog, ami feltétlenül kell a szobámba. - Ugye zongora van a lakosztályomban, kedves Darius? - pislogtam rá nagy szemekkel. Félig viccelődtem, félig komolyan gondoltam a kérdést, mert eme zenés szépség nélkül bár elélek egy darabig, nem olyan sokáig. Meghallgattam válaszát, aztán rögtön egy kérdést tett föl nekem, ami az Ő gyengeségei közé tartozott.
- Sütni? Bizonyosan nem áll messze tőle az se, de őszintén még nem kértem tőle süteményt, vagy tortát.
Nem is kellett sokat várni, az emlegetett szamár már be is lépett az ajtón. Kissé félénken, de láttam a szemeiben az ámuldozást, amit ez a hely okozott. |
- Köszönöm - mondtam a taxisnak, aki volt szíves kipakolni nekem a zacskókat és a többi ingóságot, ami már nem fért el benne. Távolról úgy nézhettem ki, mint egy jól megrakott szamát, ami fehér és egyéb, tarka színű lufikkal vonul az oldalán. Bevásárlást intézni persze, hogy a nő dolga, de azért igenis a férfinak is be kellene segítenie! ~ Ja nem.. én várhozó, vagy véradó vagyok, vagy akárminek is nevezik. ~ gondoltam magamban, szememet forgatva.
Mikor beléptem a kapun, cselédek egy csoportja rohant meg, hogy segédkezzen leháhozni rólam azt a kismillió szatyrot, tele mindennel ami kellett. Egy jó főzéshez már pedig alapanyag kell, anélkül nem lehet csodát tenni a konyhában, márpedig nekem evileg ez lenne a fő foglalkozásom. ~ Még jó, hogy annó odafigyeltem anyám szavaira, különben most mehetnék klotyót pucolni. ~ villant át a gondolat a fejemen.
- Kösz.. köszi. Mehet mind a konyhába, ami kell azt majd készítsétek elő, mint evőeszközök és hasonló. A húsokat és a tejszínt elsőként rakjátok a hűtőkbe, a gyomorrontás nem hiányzik.
Ez meg volt, útbaigazítást kértem valakitől. Mondták, hogy a mesterem Dariussal, a villa fő vérfarkasának lakosztályán tartózkodik, így elsőre picit félve éreintettem meg a kilincset. ~ Gyerünk, ne légy már betojva! Bemutatkozni illendő, nem fognak a torkodnak ugrani már az első napon. ~ bíztattam magam. Magamra erőltettem egy kis tartást, majd benyitottam. Mint nagyjából minden hely ebben a villában, ez sem maradt el pompában és modern luxusban. Valaki nagyon búsás összeget áldozott erre az épületre.
- Alexejevics Uram - mondtam, majd egy enyhe meghajlással köszöntöttem uramat és parancsolómat -, Darius Korhonnen - hajoltam meg ismét, talán kicsit akcentussal kiejtve a nevet.
- Nubia Said lennék, Alexejevics Úr em.. véradója. Ma este én fogom önöknek a vacsorát elkészíteni. |
- наздаровье! - És én is meghúzom a poharat. Dárább vodka, de talán a házinál nem jobb. Emlékszem, mikor még Oroszországban jártam egyetemre, és az egyik kollégista srác rendszeresen hozott otthonról. Verhetetlen.
- A szobátok elő van készítve. Amit szeretnél egy listán add nekem ide, vagy küld át gépen, és beszerzem legkésőbb jövőhétre. - Közlöm vele a tényeket. Azonban nem bírtam ki, hogy rá ne kérdezzek a gyengeségeim egyikére. - Sütni is tud? - húztam fel érdeklődve a szemöldököm.
- Szeleburdi. Mostanában már ügyetlen is. A lényeg, hogy elintézi, amit rábízok. - Válaszolok a Liz-zel kapcsolatos kérdésekre, és letudom ennyivel a kijelentést, nem is gondolva semmi különlegesre. |
A vodkát meglátva elmosolyodtam.
- Cпасибо! - mondtam oroszul köszönömöt, de gondoltam így is megérti. Ahogy kitöltötte az italt, félszemmel körbenéztem a szobában. Kíváncsi vagyok, az enyém milyen, és hogy lett berendezve. - Igen, meglepően könnyű volt. Kissé naiv teremtés, rögtön bevette, amikor azt mondtam neki, hogy elviszem egy olyan helyre, amiről álmodni sem mert. Bár lehet, hogy csak kétségbeesett volt. - tűnődtem el, mert még annyira nem ismertük meg egymást. - A főztje viszont remek! Darius, egyszer meg kell kóstolnod! Az ananászos sült húsa után megnyaltam mind a tíz ujjamat! Nemsokára Ő is megérkezik, csak még volt egy-két elindéznivalója.
Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy lehet túl bő pórázon tartom első véradómat, de elmém kis mumusa megrántotta a vállát. Majd szorosabbra veszem, ha úgy érzem. Darius válaszolt korábbi kérdésemre, aztán meghúztam a felespoharat. Jóízűen csaptam le az asztalra, majd kezeim közé vettem az üveget, hogy megnézzem, mit is iszok pontosan. Szerettem a vodkát, és lényegében bármilyen alkoholt, de sose mondtam magam szakértőnek. Annyit tudtam megállapítani, hogy rossz-e, vagy jó; ez márpedig kiváló minőségű volt. Visszatéve az alkoholt az asztalra, a férfira tekintettem.
- Szemrevaló teremtés, de gondolom felesleges megkérdeznem, hogy a véradáson kívül más dolga is van veled. - utaltam a kis vöröskére. Nem különösebben érdekelt a lány, csak néha szerettem beleütni az orromat olyan dolgokba, amik nem rám tartoznának. |
Csak, hogy kedveskedjek vendégemnek az egyik legjobb vodkámat kapom ki a szekrényből és két pohár kíséretében az asztalhoz viszem, majd kitöltöm. Hallgatom a szavait, majd mosolyogva bólogatok, mire dícsérni kezdi a környéket. Hát, igen, nem volt egyszerű Torth-tal megtalálni ezt a helyet, aztán még megépíteni az egészet!
- Ilyen hamar találtál embert? - csodálkozom felhúzva a szemöldököm, de elégedetten simítom meg a szakállam. Ezen se kell sokáig aggódni. Szoba és hely az van.
- Az enyém - bólintok szűk szavúan. Majd emelem poharam, hogy lehúzzuk a welcome drinket fenékig. |
Ahogy kinyílt az ajtó, máris egy lány ütközött belém. Félénk kis teremtés lehetett, fejét lehajtva köszönt, majd el is suhant, mint a reggeli szellő. Bizonyára kedves barátom véradója lehetett, mert orromat lágyan még csiklandozta a vér illata.
Viszonoztam Darius kézfogását.
- Öröm újra látni. - mondtam, majd el is helyezkedtem a legközelebbi széken. Beletúrtam a hajamba, és kifújtam magam. Hosszabb volt ez az út, mint valaha is gondoltam volna. - Bármi jó lesz, a döntésedre bízom. - vetettem oda, amikor láttam, hogy ital után nézelődik, aztán válaszoltam kérdésére. - Remekül! Majd kicsattan az egészségtől! Csupán néha a hátát fájlalja, tudod, nem mai farkas az öreg. Nemrég kaptak egy nagyobb munkát az Államokban, szóval most ott tengeti a napjait. De ez a vidék... Csudajó Darius! El lehet veszni az erdők közt, és ember fia nem háborgat bennünket. Emberekről jut eszembe, majd nemsokára jön Nubia is, az emberem. - csak úgy jöttek belőlem a szavak, rég találkoztunk már kedves barátommal. - Kissé még meg kell szoknom ezt a véradósdit, annyi évig éltünk zacskós véren. Borzalmas volt, de legalább olcsó... És veled miújság? Az a kis vöröske a tiéd?
Érdeklődtem, bár tudtam, hogy a férfi nem fog egy-két szónál többet mondani. |
[Késlekedés miatt korábban megkapott engedéllyel mozgatom]
Liz csüggedten hátat fordított, és zavarodottan kiment. Bizonyára egy kicsit magába roskadt, vélvén, hogy Darius semmibe vette szinte a vallomását. Pont kopognak, és mikor Liz kinyitja az ajtót a távozás végett szinte beleütközik a férfiba. Éppen csak alázatosan köszön, majd érezvén, hogy nincs helye most abban a szobában tovább áll.
Az ajtóhoz megyek, fél szemmel nézem, ahogy Liz eltrappol a folyosón, majd egy mackós mosoly keretében kezemet nyújtom Alexei-nek.
- Á, Alexei! Üdvözöllek Lebessanft-ban - Beinvitálom a szobámba és meghívom egy italra, mely abból áll, hogy elindulok a szekrényhez, mely klasszikusan tele van jobbnál jobb italokkal. - Hogy van apád?
És ezzel a pár kérdéssel jó eséllyel le is tudtam a szószátyárságot, így érve el, hogy a másik beszéljen és ne nekem kelljen. Amúgyis készülök pár ötlettel, mely Lebenssanft energiaellátásra korlátozódik. Habár figyelmeztetem is magam, hogy újonnan érkezett lakónknak előbb kényelembe kéne helyezni magát.
|
Majdhogynem egy órába telt, míg a városból eljutottam az épületig. Hát nem mondom, az biztos, hogy nem fogok leszaladgálni a kisboltba kenyérért. A kocsit leparkoltam az alagsorban, aztán a csomagtartóból kivettem a két bőröndömet. Még néhány apróság bent maradt az autóban, dehát, senki nem fogja itt elvinni igaz-e? Lezártam a kocsit, és elindultam felfelé, remélve, hogy belebotlok valakibe, aki megmondja, mit merre fogok találni. Darius korábban leírta a ház térképzetét pár mondatban, de sosem volt túl szószátyár, én meg nem kérdeztem meg, hogy hol keressem, ha már itt vagyok. Na mindegy is, meglepem.
A ház folyosóin bolyongtam egy ideig, amíg meg nem láttam egy fiút. Soványka teremtés volt, sötét üstökkel. Megkérdeztem tőle, merre találom Darius szobáját. A fiú csendben psilogott rám, mintha gyanakodna vagy ilyesmi.
- A vendége vagyok. Heinz Gregojevics. - az ifjú nem tűnt túl meggyőzöttnek, de még mindig nem szólt egy szót sem. Intett, hogy kövessem. Elvezetett a második emeletre, egy ajtónál megállt, és rá mutatott. Itt már annyit se mondanak az embernek, hogy fapapucs? Milyen halandók ezek? Nem beszélnek a vérfarkasokhoz? Biztos egy vámpír neveletlen véradója a srác. Magamban morogtam egy picit, majd bekopogtam az ajtón. |
Úgy rűnik Liz szervezete már épp eléggé hozzászokott ehhez a tortúrához. Már nem kell neki a pihenés sokáig, bár igaz kicsit meglepett, hogy egyből fölállt, ráadásul ügyetlenül próbálta meg masszírozni kemény izmaimat. Ehhez azt hiszem legalább akkora bicepszek kellenének, mint amilyen nekem van, de nem állanék semmilyen hozzám hasonló fickót ilyen intim közelségbe. A gesztus legalább megvolt, és igyekeztem ellazítani izmaimat, megkönnyíteni neki a gyúrkászás feladatát.
Ahogy elkezdett fecsegni, akár zokon is vehettem volna. Mintha csak a képzeletbeli naplóját írná a hátamra. De én tartom a kezemben mindegyikük szívét, én hoztam ide őket, én kényszerítettem erre a sorsra mindegyiküket. És ezért felelősséget érzek. Ígyhát hagyom, hogy vállamra helyezze érzéseit.
Ahogy Liz beszél egyértelművé válik, hogy ez a madár ennek a kalitkának a rabja, aki nem ismeri a kék eget és immár nem is akarja.
A végére már olyan gondolatokat indít el dalolásával az én fejemben, hogy teljesen elmerengek, és már csak akkor révedek fel, amikor távozni akar. Így nem is igazán jutott el agyamig az utolsó pár mondat.
Szakállamtól alíg látható, hogy szóra nyitnám a számat, de végül becsukom, helyette csak bólintok és morgok egyet. Végül is erre nem igazán tudok mit mondani, ez Liz dolga. Talán elég az is, hogy megoszthatta velem.
- Ha pihentél kérlek nézz rá May-re! - kérem meg még mielőtt végleg távozna. |
Miután végzett kezemet a vattára téve elfekszek a kanapén. A kajára meg egyebekre most nem tudok ránézni. nem vagyok éhes sem fáradt, csak elméjedtem a gondolataimban. A plafont bámulom, de Darius kérdése kizökkent önmagam ajtónyitogatásából, és felé fordítom a fejem. Elmosolyodok. Hát mégis törődik velem.
- Nem, talán egy kicsit feszültebb
Állok fel. A vattával nincs kedvem tovább bajlódni kortyolok a kikészített italból harapok egy falat sütit csak hogy tényleg ne vegye zokon hogy nem eszem rendesen, majd mögé lépek.
- Szabad?...
Kérdezem vállaira téve a kezeim majd masszírozni kezdem. Kezem néha nyakára is felsiklik, azt is megmaszírozom egy picit de vigyázok hogy azért inni tudjon.
- Azt mondják ha valakinek nagyon kemény és görcsös a háta az sokat stresszel. Ezeket időnként nem árt szépen kilazítani kimasszírozni és mondhatni új energiát kap az illető akárki is legyen. Persze ez nem kötelező amolyan kedveskedés..
Kedveskedés. Jézusom Liz ennél hülyébb már nem lehetsz. Nem tudom igazságszerint ezt lehet e de ha elviseli és tetszik neki akkor bármikor szívesen megteszem.
- Eleinte ahogy kezdődött ez az egész.. utáltam mindent és mindenkit.. Dacoltam mindennel és mindenkit a halálba kívántam.. még magamat is habár megvan a belépőm a pokolba... gondolom én ha létezik bár ezek után nem lepődnék meg rajta... Nem is ez a lényeg... Hanem ezen kívül más életet nem tudnék elképzelni.. Vagyis ha ki kéne mennem az emberekhez és dolgoznom kéne családot alapítani aztán 70 évesen meghalni az olyan borzasztó és abszurd.. holott az a normális.. Látni felnőni az unokákat stb. De számomra az emberek közötti élet valahogy elképzelhetetlenné vált. Itt van az otthonom itt vesznek körbe olyan emberek akiket mondhatni a családomnak tekintek.. legyen az Farkas vagy vámpír. Egyre megy.. Van otthonom vannak akik odafigyelnek rám és én is rájuk. Habár van egy fajta családias szeretet ami egy úgymond nem családtag közelében egy kicsit melegebb.. Láb remegtetős.. pillangók a gyomorban.. amit a regényekben is írnak az első látásra boldogság... Ezek olyan... szép dolgok....
Nem is kérdezett nem is kezdeményezett beszélgetést. csak úgy nekiálltam csacsogni. Elengedem a vállait amit egy kis idő után már simogattam és visszafolytott levegővel megdermedve állok mögötte.
- Bocsánat ha esetleg túl messzire mentem én sajnálom.. biztos a vér hiánytól van.. rögtön megyek eszek is valamit és lepihenek... |
Mikor végeztem a csapolással egy vattát nyomok a szúrás helyére, majd kekszet és tejet hozok Liznek. Jobb, ha nem marad éhen. A kanapén persze elfekhet, mint máskor, ha nagyon fáradtnak érzi magát egy ilyen alkalom után.
A tasak tartalmát egy megfelelő pohárba öntöm, majd úgy kortyolom a fotelban, mint a kisgyermek a kakaót. Fél szemmel Liz karjára nézek. Nem egyedi látvány, szinte minden embernek a karja vagy a nyaka tele van szúrás, vagy éppen harapás nyomokkal ebben az épületben.
A vér a torkomban megnyugtat, mint valami rossz drogos, aki ideges lesz, ha nem kapja meg az adagját.
- Durva voltam? - kérdeztem. Nem örültem, hogy nem sikerült Helene-nel a történet, és ezért lehet feszültségemben nem figyeltem oda Lizre. pedig ő is egy értékes véradóm. |
Mindent úgy csináltam ahogy mondta. Aggódtam a lány miatt nem tudom hogy csak a stressz miatt történt e ez. Mikor visszaér nem tettem fell fölösleges kérdéseket viszont se szó se beszéd belenyomja a karomba a tűt. Nem mintha pátyolgatást szerettem volna de egy picit lehetett volna finomabb. Csendben tűröm ahogy lecsapol. Időközben elkalandoznak a gondolataim, amíg Dariust figyelem. Azon gondolkodom meg tegyem e azt amit egy nőnek meg kell tennie. Habár a szabályzat még nem igazán tiszta a kapcsolatokkal kapcsolatban de majd ha lesz rá igényem újra átnézem. Viszont Dariusról nem akarok lemondani hiába hogy nem olyan mint egy normális ember de van egy olyan kisugárzása ami megragadott. Nem tudom mennyiben változnának a dolgok ha ezek kialakulnának. De inkább várok. Várom a megfelelő pillanatot mikor úgy érzem tényleg képes leszek elé állni és elmondani neki mit érzek. |
Ahogy Helene karjába szúrtam a tűt és elkezdett folyni a vér figyeltem a nőt. Ahogy végigfolyt a vére a csövön ő elkezdett halványulni és láttam a szemén, hogy lassan elájul. kihúztam a tűt, és pont akkor nyomtam a karjára a vattát, amikor Helene előre hanyatlott és a karjaimba omlott. Vakkantottam Liznek, hogy szorítsa a vattát a nő karjára, és tartsa ott, amíg bevisszük a szobámba.
Aztán ott letettük az ágyra. Lizre bíztam, amíg kimentem. Odakinn éppen pohár vizet, meg valami kaját kerestem volna, de szemem sarkából az a kevéske vér a tasakban csábított. Nem bírtam ki, hogy bele ne nyalintsak. Egy kisebb pohárba kiöntöttem, majd felhajtottam.
A hatás igazán egyedi volt. Behunyt szemmel nagy levegőt vettem, egészen felpezsdültem, mintha az élet összes energiája elöntött volna... de most másképp. Éreztem a nyelvemen és a torkomban a vér tisztaságát, szinte már ijesztő volt. Megrezzentem, aztán a poharat a mosogatógépbe tettem, és egy vizzel töltött pohárral és némi keksszel visszérkeztem a szobába. Helene már kinyitotta a szemét, de láthatóan nem volt olyan állapotban, hogy folytassuk.
- Rástresszeltél, ne csodálkozz...
- Nem akarom ezt többet - nyöszörögte. Én csak morrantam egyet, majd utasítottam Lizt, hogy maradjon.
Átvittem Helene-t a szobájába, majd visszatértem és nekiálltam tűt szúrni Liz karjába. |
Elköszönök Maytől és Darius szobájába sétálok. Ott megkapom hogy mi a feladatom és leülve Helene elé bekenem a karját fertőtlenítővel majd felteszem a gumit. A többit Dariusra bízom mert a szúrás és a vérvétel az nekem sok és elég ügyetlen vagyok de ezeken kívül a többit megtudom csinálni. A nőre mosolygok nyugtatólag bár látom rajta hogy a háta közepére se kívánja ezt az egészet. |
Mivel Helene még új volt megkértem Lizt, hogy függessze fel Mayre való felügyeletét, és hagyja a kislányt a szobájában, addig csak elfoglalja magát. Megkértem, hogy segítsen Helene-nek előkészülni. Például fertőtlenítse le a karját, és szorítsa rá a gumit. A szúrást és a vérvételt már nem hagytam volna rá.
Helene láthatóan ideges volt, és szinte sugárzott belőle, hogy teljesen ellene van a dolognak. Én is jól tudom, hogy csak az anyja miatt csinálja végig, de volt valami szadista vágyam, amiért vele akartam kezdeni, nem az anyjával. Elterveztem, hogy csatlakozok a farkaskutatáshoz, hátha én is többet megtudok a vérfarkasok eredetéről. |
Helen magától rohant sértetten a szobájába a lépcsőtől én pedig a szobámba mentem, majd ruhástúl beleborultam az ágyba, holnapra halasztva a vérengzést.
|
[48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
