|
Témaindító hozzászólás
[25-6] [5-1]
- Nem tudom, hogyan ült le vacsorázni, és azt sem, hogy az est további része hogyan telt számára. – Varelta eszébe ötlött, hogy az elmúlt héten valószínűleg nem is nagyon beszéltek Dariussal az új jövevények felől, ami azért nem ártana, tekintve, hogy a vámpírhölgy maga nincs tisztában Gregojevics vagy Mészáros Úr természetével. Lehet egyikük még veszéllyel kecsegteti meg a lakók életét. Amit az űrnő nagyon nem szeretne...
Salvatore megjegyzésére, a ketchupról felkuncogott, aztán pedig a vámpírok idecsalogatását említette.
- Hát nem is tudom, kedves Salvatore... – tette kezét arcára, mintha gondban érezné magát – de csak viccelődni akart. – Úgy érzem én is, lassan mi leszünk a kisebbség. Igazán félek. Mi lesz, ha kitoloncolnak innen? – nevetett fel, mélyen kicsit gúnyosan. Hisz jól tudta, hogy ha arra kerülne sor, vámpír klánja egy pillanatra sem hagyná cserben elvárásait. Erősek, és úri küllemük ellenére meglehetően vérmesek.
A meghívók felajánlása után Salvatore DeLuca örömmel ugrott föl foteljéből, és meghajolt a hölgy előtt. Kissé zavartan egyenesedett föl, de Varelta egy lépést közelebb tett, és megpaskolta mellkasát.
- Áh, kedvesem, dehogy. Dehogy. – nyugtatta meg.
- Viszont elvárom, hogy kicsípd magad! – emelte föl mutatóujját szigorúan, de mosolyogva.
|
- Áh, értem! – bólintottam nagyot Mészáros Dániel körülírására, viszont kissé meghökkentem, mikor a történet véres oldalához érkeztünk. Igazán gusztusos belépő lehetett, és meghozta mindenki étvágyát. Vagy lehet, hogy a tag egyszerűen csak nem tud kulturáltan táplálkozni? Esetleg különös perverziója, hogy a vért inkább a testére kenje, mintsem a szájába vegye? – Ha az érkezése után még le is ült a társasághoz étkezni, különösebb tisztálkodás nélkül, esküszöm, eldobom a kalapom – jegyeztem meg, majd az utolsó kortyokat is kiittam a csészéből, melyet aztán vissza is helyeztem a tálcára. – Igazán köszönöm, tényleg remek volt a tea! – mondtam még egyszer. – Mészáros Dánielre visszatérve pedig még esetleg annyi, hogy érdekes figura lehet ezek szerint. Alig várom a személyes találkozómat vele, én sem sűrűn találkozok efféle vérfarkasokkal. Már egy jó ideje ők is lemondtak a koordinálatlan vérengzésről és gyilkolásról. Az úrnak biztos jó okai vannak a tetteire. – elmélkedtem, aztán elmosolyodtam. Komoly arccal kicsit előre hajoltam, mintha valami bizalmas dolgot szeretnék mondani Vareltának, majd megszólaltam. – Biztos, hogy az nem csak ketchup volt a ruháján? – kérdeztem viccelődve, majd széles vigyorral ismét hátradőltem a kanapén. – Valamit ki kéne találnunk klánvezérem a vámpírok idecsalogatására. Elnyomva érzem magam a sok vérfarkas között. – folytattam volna, hogy „és a sok aggodalmaskodás nem tesz jót az arcbőrömnek”, de ez talán már mégiscsak túl sok lett volna. Viszont nem tehetek róla, Varelta kisasszony egyszerűen kihozza belőlem a pimasz kölyköt.
A nő a dolgozóasztalához lépett, letette a csészét, majd fölemelt valami mást. Egyből arra gondoltam, hogy valamiféle meghívók lesznek azok, és nem is tévedtem sokat. Mosolyogva figyeltem, ahogy Varelta kissé frusztráltan, vagy inkább izgatottan(?) meséli a jegyek rövid történetét. Szinte egyből tudtam a választ a meghívásra. Feledve munkahelyi gondjaimat és minden egyebet, egyből bólintottam.
- Természetesen, az uraság nem bánja. – néztem Varelta szemébe. Fölálltam, és tiszteletteljesen meghajoltam. – Örömmel elkísérem önt a vacsorára, kisasszony. – mondtam, majd kiegyenesedtem. Kissé én is furán kezdtem éreztem magam, és zavartam megvakartam a tarkómat. – Hehe… Kicsit talán túl sok volt ez a hajolgatós téma? – vigyorogtam. Nem tudom nagyon azon etikett szabályait, melyben Varelta is felnőtt. Minden esetre, már az is furcsa, hogy egy hölgy hív meg egy urat. |
Kellő mennyiségű cukor, de se tej, se méz nem került Torth teájába. Nem ült le, hanem állva maradt, úgy fogta kezében a csészét. Figyelte a férfit, néha elmosolyodott megjegyzésein. Mondhatni kedvére volt ez a beszédes partner, tekintve, hogy hasonló nem gyakran akad a Lebenssanft falai közt. Főleg nem olyan, aki ilyen őszintén, és – ha szabad így fogalmazni, rámenősen meg tudja fogalmazni véleményét. A majdhogynem kétszáz éves hölgy kellemesen szórakozott a hozzáképest ifjú titán társaságában.
- Köszönöm. – válaszolta. Örvendett, hogy megfelelő teát választott.
- Nem csevegtünk sokat. Tipikusan magányos farkasnak tűnő alkat. – jegyezte meg Mészáros úrral kapcsolatban. Aztán elgondolkozott, hogy vajon miért is használta a harcos kifejezést. – Valahogy a kisugárzása, még inkább az alkata is azt mutatja. Meg lehet különböztetni a konditermes vérfarkast, és azt, aki tényleges csatában izmosodott meg. – vigyorgott az orra alatt, közben belekortyolt a teába, hatásszünet végett. – És azért gondoltam még harcosnak, mert a szobalányok mondták, hogy véresen állított be a vacsorára. – a legmeglepőbbet tartogatta a végére, hogy megfigyelje Salvatore reakcióját. – Csurom véresen. Az ételt nem pazaroljuk, szóval nem hiszem, hogy a táplálékáról került volna oda a vér.
Amikor Mr DeLuca a munkájáról beszélt, kicsit fáradttá vált arca. Mintha a munka gondolata is egy nyűgös mumusként rázná föl nyugalmát. A vámpír letette csészéjét az asztalra, és felvette onnan a két belépő jegyet.
- Ha az uraság nem bánja... – lóbálta kezében a két papiruszt -, akkor meghívnám ma este vacsorára. – kicsit felnevetett, mikor a „meghívnám” szót mondta. Furcsa, nem emlékszik, hogy akármikor is elhívott volna valakit. – Úgy emlékszem, Te örömödet leled az emberi étekben. Jómagam már régóta nem eszik szilárd állapotú ételt, de ezeket egy jó ismerősömtől kaptam, és nem ártana kritikát írnom róla. – savanyúan hangzik, de igen ez számára részben szórakozás, részben munka, de egy olyan munka legalább, amit élvez. |
- Ezt örömmel hallom – mondtam. Tehát nem érkeztem különösebben rossz időpontban, csak pont elkaptam egy tanórát. Sajnos sosem tudom megjegyezni, hogy Varelta a nap mely óráiban okítja ifjú véradóját. Ez az információ valamiért mindig is gyorsan szelektálódótt a memóriámból. Talán azért is, mert a tudatalattim úgy gondolja, olyan nincs, hogy Varelta kisasszony ne érne rám.
Kissé elmosolyodtam a bajszom alatt, miközben hallgattam a nő beszámolóját az újonnan beköltözött lakókról. Néhány átlagos ember, meg két darab valamilyennek mondható vérfarkas. Roppant érdekes.
- Hn – bólintottam, s közben azt figyeltem, ahogy Varelta minden tea hozzávalót rátesz egy kis fémtálcára. Majd előkerült a jól megszokott kis teáskanna is, két darab csészével. Mindig is furcsálltam, hogy egy olyan nőnek, mint amilyen az én klán vezérem is, hogyan lehet egy egész garnitúrányi rózsaszín kisvirágos csészécskéje. De hát… végül is csak, úri családból származik, gondolom ott is az ilyen stílusú kis ivóalkalmatosságok voltak az elfogadottak, még annak ellenére is, hogy egy vámpírdinasztiáról volt szó. Meg hát ugye, hogy nézne ki, egy olyan teáskészlet, melyre díszítésnek vicsorgó vérfarkasokat és vicsorító vámpírokat festettek, véres karmokkal és vérbe borult szemekkel? … Azt hiszem, meg van, mit kap tőlem legközelebb Varelta ajándékba. – Köszönöm az információkat. Most legalább nagyjából már képben vagyok a nevekkel. – mondtam, miközben a tálcán elém helyezett csinos kis csészék egyikéért nyúltam. – Ha az a Helene olyan zárkózott, a mamája foglalkozhatna vele egy kicsit, ha már úgy is pszichológus. – jegyeztem meg kissé megvonva a vállamat. – Persze, gondolom, milyen nehéz lehet neki, belecsöppenve ebbe az új, ismeretlen világba. De úgyis majd vagy megszokja, vagy megszökik… És révén, hogy az utóbbi opció szinte elérhetetlen, muszáj lesz belejönnie az itteni kerékvágásba – osztottam meg a véleményem. Az elkészített teát, ízlésem szerint egy kis tejjel és mézzel egészítettem ki. – Na de! Mind tudjuk, hogy vannak nehéz esetek. Nem azért vagyunk itt, hogy erről beszélgessünk - ellenben az a Gregorcsevics vagy milyen gyerek olyan ismerős. Mintha valahol már hallottam volna ezt a családnevet – gondolkoztam el. – Valamilyen híresebb épület tervezője esetleg Gregorcsevics… Gregorjevics… Gregor… Ahm, valami ilyesmi! – ráztam meg a fejem. Megkavartam még néhányszor a teát, majd óvatosan megkóstoltam. Most sem csalódtam Varelta ízlésében, igazán érdekes, egyedi íz kombinációjú füvet választott. Érezni a fekete tea éles ízét, és egy fanyarkásabb esszenciát, ami talán áfonya vagy szeder lehet. Kellemes. Azt kell, hogy mondjam, jobban szeretem az édesebb dolgokat, mintsem a keserűeket, de szeretek mindent kipróbálni, és ez a tea igazán jó. – Remek a tea. – pillantottam elismerően a nő szemébe, majd ismét kortyoltam néhányat a még mindig forró italból. – Mesélj! Azzal a Mészáros Dániellel már találkoztál? Hogy érted, hogy „harcos típus”? Hogy kell ezt elképzelni? Bárddal és kivont karddal járkál mindenhova? Vagy inkább a személyisége az, ami harcias? – érdeklődtem, miközben magamban elképzeltem a jelenetet, amint az új vérfarkasunk középkori lovagként trappol végig a lakóház folyosóin, a legfelsőbb tornyot keresve, ahonnan kimentheti magának a gyönyörű királylányt. – Az egyiptomi hölgy pedig… Esélyem sincsen nála, ha úgy is a szőrösebb pasikat kedveli – vigyorogtam.
- Egyébként Hollandiában voltam. Összehívtam a vezetőket. Hosszú idő után most találkoztunk újra személyesen, és jó pár ügyet megvitattunk. Bővítjük a céget, úgyhogy most nagy beruházások vannak… Vagyis lesznek, nem sokára, ha minden jól megy – kicsit nyűgös lett a hangom, talán Varelta is észrevette. Már látom magam előtt a sok rám váró munkát. Talán kétszer olyan sokat kell majd dolgoznom, mint eddig. A kis nyaralásaimat is föl kell függesztenem, egy ideig biztos nem fogok idegen, egzotikus tájakat látogatni, mert itthon kell maradnom, hogy mindent kézben tudjak tartani. Igazából nem is tudom, hogy kell-e nekem ez az egész… |
- Zavarni? Nem dehogy. – válaszolta Torth. A szeme sarkából figyelte, ahogyan kis tanonca távozik, és amikor becsukódott az ajtó, folytatta. – Korjuk remekül teljesít önállóan is. Néha csak egy aprócska segítség kell neki.
Tényleg jó volt látni, ahogy a fiú egyre gyorsabban fejlődik, és bár ezzel nem kérkedik a vámpírhölgy, de úgy érzi, véradója igen eszes, és talpraesett lesz felnőttkorára. Szégyen belegondolni, hogy az egyetlen, aminek híján van a hangja. Azon pedig nem sokat lehet segíteni. Grien Gourmug egy veszett állat volt, amiért így kínozta szolgáit. Torth nem is értette, hogy történhetett meg ilyesmi. Hiszen a véradó évekig, évtizedekig is megfelelő partner, ha jól meg van becsülve. Édesapjára gondolt, és annak szolgálójára, aki majdhogynem 40 évig adta vérét urának.
- Milyen is legyen...? – próbálta elterelni a gondolatait Grienről, és inkább egy dobozkához sétált, amiben a tea füveket tartja. S ebben a kicsiny rejtekben ezer és ezer féle tea bujkál. Szeretett válogatni köztük, és még jobban szeretett újakat beszerezni körútjai során. Most egy új szerzeményt kapott ki a tömegből. Fekete tea, áfonyás ízesítéssel. A múlt héten vette, egy piacon. Az aromája igen édes, és érdekes. Remélte, hogy Mr DeLuca ízlésének is megfelel.
Amíg feltette a vizet forrni, addig visszafordult a férfihoz.
- Igen. Az idősebb hölgy Dr Mary Margaret Hathaway. Pszihiáter azt hiszem... A lánya Helene Hathaway. Bájos teremtés, bár úgy érzem, még elzárja magát a mi világunktól. – mosolyodott el. – Ó, az orosz. Heinz Gregojevics. – jól szórakozott Salvatore viselkedésén. Tudta, hogy nem mindig szívleli a vérfarkasokat, persze ezalól Darius kivétel, hiszen Őneki már van tapasztalata és híre. De ha Salvatore meglát valami új ficsúrt, rögtön felhúzza a száját. Varelta Torthnak nem volt semmi baja az új fiúval, tekintve, hogy nem is nagyon találkozott még vele. – Még nem találkoztam vele, csak hallottam hírét. Illetve jött még egy magyar vérfarkas is. Mészáros Dániel, - remélem jól mondom a nevét. Olyan tipikus harcos típusnak néz ki. Rég találkoztam ilyennel. – mondta, majd elgondolkozott kissé nosztalgikusan. Már évek teltek el, mióta Ő maga is otthagyta ezt a fajta életet.
Kész a tea. Kis tálcára helyezte, cukor, méz, tej, ilyeneket mindig tartott a szobájában, még akkor is, ha kevés a látogatója. Elővette a porcelán készletét. Fehér kanna, és csészék, rajtuk rózsaszín virágok futnak végig - kissé nőies Varelta szokásos férfias öltözködéséhez, és hozzáállásához képest.
- Az egyiptomi kisasszonnyal pedig vigyázz Salvatore, jól ismerlek. – viccelődött a férfival. Amikor a kimozdulást említette, Torth rátekintett az asztalán pihenő jegyekre, de még nem hozta fel a témát.
- És ezúttal merre járt kedves Mr DeLuca? |
Figyeltem, ahogy Korjuk összepakolja az asztalon heverő tanszereit és könyveit. Értékelem, hogy Varelta ennyi figyelmet fordít a fiú tanítására, és mindezt önmaga oldja meg, felfogadott tanító nélkül. Sokan nem bajlódnak azzal, hogy a fiatal véradók ismereteit terjesszék, holott nem feltétlenül jelent hátrányt, ha a szolgálók képben vannak a történelemmel, a fizikával, a kémiával, a kultúrával, a művészettel és a világ mindenféle dolgával. Sőt! A képzett véradók leginkább csak előnyére válhatnak minden gazda számára. Legyen szó önellátásról, szórakozásnyújtásról, kellemes társalgó partnerségről. Néha az ember mit meg nem ad egy jó vitapartnerért, aki tud érvelni, aki tud meggyőzni, aki akár a gazdája véleményét is képes megváltoztatni egy-egy dologgal kapcsolatban. Tudom. Sokan jönnek hozzám ilyen kérésekkel. Valaki megelégszik a jól kinéző véradókkal. Ne legyen túlzottan okos, ámbár annál mutatósabb. Magas, szikár testalkatú férfiakat keresnek, dús keblű hölgyeket, meg aranyos tekintetű kislányokat. Micsoda perverz némelyik, uram atyám. Valaki olyat akar, aki valamilyen szakmai tudás birtokában áll – takarító, tanító, szakács. Ezeket meg tudom érteni. És vannak néhányan, akik csak annyit kérnek, legyen magas a véradó intelligencia szintje. Én azt mondom, ez a lehetőség válhat leginkább a gazdák előnyére. Meg a dúskeblű lányok, természetesen.
- Remélem nem zavartam meg nagyon semmit – néztem Vareltára, majd mikor Korjuk a szobából kilépve biccentett nekem, én is komolyan bólintottam egyet felé, és figyeltem, ahogy egyre messzebb sétál a folyosón, s végül eltűnik saját lakrészének ajtaja mögött. Visszafordultam klánvezérem felé, aki épp egy csésze teát ajánlott föl. – Elfogadom a teát, köszönöm. – mondtam, miközben beljebb lépdeltem a szobában, és elfoglaltam a számomra fölkínált ülőhelyet a fotelben. Vareltának kivételesen jó érzéke van a kényelmes ülőalkalmatosságok kiválasztásában, ezt meg kell hagyni. Akárcsak a legfinomabb teafüvek kiválasztásában – mondhatni, ez az egyik közös gyengénk. Tudom jól, hogy a nő a tradicionális ízektől kezdve, a szokatlan aromakombinációkon át az egzotikus eszenciákig mindenre vevő, amennyiben a teafű minőségi. Az ilyesfajta italok nekem is a nagy kedvenceim, így akármerre járok a világban, nem csak magamnak hozok egyes aromákból, de klánvezéremet is meg szoktam ajándékozni néhány csomaggal. – Válasszon nekem valami finomat! Önre bízom magamat kisasszony – dőltem hátra kényelmesen, mialatt egyik bokámat a másik lábam térdére fektettem.
Varelta az új lakókról kérdezett.
- Nos, hogy őszinte legyek, még nem nagyon volt szerencsém hozzájuk, legalábbis szemtől szemben. Idegen hangokat hallottam, mikor nem is olyan rég megérkeztem üzleti utamról, és az erkélyemről láttam egy idősebb hölgyet is, aki, tudomásom szerint, eddig még nem fordult meg itt egyszer sem. Gondolom, ő Darius egyik új véradója. Ha minden igaz, neki van egy lánya is, ugye? Aki szintén a nagyra becsült alfa egyik szolgálója lett – mondtam elgondolkozottan. Valóban nem sok mindent tudok az újakról, de véradóimon keresztül ezért néhány információ foszlány hozzám is eljutott. Aztán eszembe jutott az új vérfarkas kölyök is. Kissé elfintorodtam. – Meg aztán érkezett valami német-orosz félvér is, a dögös egyiptomi véradójával… És azt hiszem, itt meg is állt a tudományom. – sóhajtottam. – De majd csak összefutok valamikor velük is most már. Az utóbbi napokat bent töltöttem, viszont úgy érzem, ideje lenne egy kicsit kimozdulni valamerre. Csak még azt nem tudom, merre. |
Torth elmosolyodott Salvatore viselkedésén. A beszédstílusa, a gesztusai, ahogy mozog és egyszerűen a jelenléte nem egyszer nevetésre késztette a nőt. És hogy "kisasszonynak" hívja! Az anyja, sőt, nagyanyja lehetne még vámpír években számolva is! Persze ez nem jelenti azt, hogy a nő gátat látna kettejük között a korkülönbség miatt. Tiszteli a férfit, főleg a munkássága miatt - hisz kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen fiatalon ilyen nagy vállalatot működtetnek. Illetve talán azért is táplál iránta bizalmat, mert Ő az egyetlen a családján, és néhány idősebb vámpíron kívül, aki Vareltának hívja őt. Rég nem is hallotta, hogy ily módon szólítják, egy pillanatra mondhatni furcsának is tűnt számára.
- Üdvös napot Önnek is! - viszonozta a viccelődést, és kitárta az ajtót, jelezve, hogy nyitott egy kellemes csevelyre. - Korjuk édes, - szólította meg nyájasan, Mr Deluca jelenléte földobta a kedvét a nőnek. - a maradék feladatokat fogd meg, és folytasd a szobádban, később még átbeszéljük őket.
A fiú hátrafordult, és bólintott. Lassan összepakolta a lapjait, tollait, és egy-két könyvet, majd a hóna alá csapva mind elindult az ajtó fele. Amikor a mestere mellé ért, Salvatoréra pillantott, és egy enyhe biccentéssel köszöntötte. Talán nem látszott, de a fiú is tiszteletben tartotta a férfit, jobban, mint az itt élő bármely vérfarkast, és valószínűleg a vérszívók többségét is. Óvatosan kislisszolt a két lény között, és sietett léptekkel haladt a saját lakosztálya felé. Mestere még utána pillantott, aztán vissza a vendégre.
- Kerülj beljebb. - szólt, és jobb kezével fölkínálta a fotelt ülőhelyként. Közben egy pillantással az íróasztalra nézett, ahol még ott pihentek a belépőjegyek. A vámpírhölgy szája vége fölfelé kanyarított. - Teát esetleg? - kérdezte.
- Hogy mi az újság errefelé? - először magának intézte a kérdést, hogy felevenítse az elmúlt időkben történteket. - Új lakók érkeztek távollétedben, de gondolom ezt észrevetted. Találkozni találkoztál már velük? - fordult feléje. |
- Azt hittem már tudni fogod a kopogásomról – mondtam az ajtót nyitó nőnek színlelt csalódottsággal a hangomban, ám meg sem várva reakcióját, egy más beszédstílusban folytattam: – Varázslatos szép napot kívánok, Varelta kisasszony! – húzódott az arcom mosolyra, miközben biccentettem egyet a hölgynek. Gyorsan végigfuttattam rajta a tekintetem. Varelta most sem hazudtolta meg önmagát, úgy látom, ma is hű maradt öltözködési szokásaihoz. Gyakran látom így. Sokszor jár sötétben, s ruhái olykor kissé drámai keretet adnak megjelenésének, ami leginkább azokra a vámpírokra emlékeztet, amilyenekről a könyvekben olvasni és a filmekben látni. Bennem már ezzel az egyszerű nadrággal, inggel és arany szegéllyel is ezt az érzetet keltette. De ez így teljesen rendben van. - Szabad érdeklődni kegyed hogylétéről? – néztem föl rá. – Hogy telt az utóbbi pár napja? Egészsége továbbra is jól szolgál? Lelkileg stabil? – közelebb hajoltam, kicsit felhúzva egyik szemöldökömet. – Családi állapot a régi? – kacsintottam rá, majd ismét rossz fiúsan elvigyorodtam.
Jól van Salvatore, itt most meghúzod a határt, egyelőre bőven elég a humorizálásból – figyelmeztetem magam. De meg kell hagyni, Varelta azon emberek egyike, akikkel meglehetősen szeretek poénkodni. Ismerem már annyira őt, hogy tudjam, mikor vevő rá, és mikor nem, illetve, hogy milyen messzire lehet elmenni. Nagy tisztelet övezi őt nem csak a villában, de a többi vámpír közösség körében is. Az ilyen személyekről pedig gyakran alakulnak ki tévképzetek. Van, aki tart tőlük, valaki titkon komornak és unalmasnak tartja őket… Hm. Varelta, mint unalmas, komor asszony? Ugyan már!
Persze, sűrű bolondozásom nem befolyásolja tiszteletem mértékét irányába. Csak régebbóta barátként kezeljük egymást. Legalábbis remélem, hogy ő is így vélekedik erről.
Kissé megköszörültem a torkom, majd vettem egy nagy levegőt, s ezúttal teljes komolysággal fordultam klánvezéremhez.
- Rég beszélgettünk utoljára. – csúsztattam nadrágom zsebébe a kezeimet. – Lenne kedved…? Tényleg mesélhetnél arról, hogy mi újság veled mostanában. Az utóbbi időben igen sok dolgom volt, nem volt nagyon időm a villában való történéseket követni. – dörzsöltem meg egyik tenyeremmel a tarkómat egy kicsit zavartan. |
Torth felügyelte véradójának a munkáit, gyorsan haladt, kérdése ritkán volt, ellenben nagyon pontosan válaszolt a feladatokra. A nő büszke volt rá - bár nem mintha a fia lenne, vagy valaki közelállója, de nap nap után foglalkozik vele, és tanítgatja. Miközben a fiú dolgozott, a nő átvedlett hatalmas bíborköntöséből egy "publikusabb" öltözetbe. Sötét vászonnadrág, és egy fekete ing, amelyen a szegély arany színben futott végig. Fülébe tett egy-egy fülbevalót, lábára egy kényelmes csizmát húzott fel. Néha-néha rápillantott az asztalon pihenő két belépőjegyre, majd azon kezdett el gondolkozni, hogy kit hívhatna el. Felvette a blézerét, és leült a az ifjú mellé.
Alig pár perccel később, egy kopogást hallott, majd egy másikat. Felállt, és intett a fiúnak, hogy foglalkozzon csak a feladataival. Elindult az ajtó felé.
- Ki az? - kérdezte, de már nyitotta is az ajtót. Előtte Salvatore DeLuca állt. Tudta, hogy egy hete tért vissza a üzleti útról, de azóta nem nagyon beszéltek, csak összefutottak pár szóra. |
Unottan nézegettem a cégemnek küldött megrendeléseket és munkaügyi jelentéseket dolgozószobám számítógépén. Szerencsére rendben mennek a dolgok, mindenki teszi a dolgát, a vásárlók pedig egytől-egyig meg vannak elégedve a kiszállított áruval. Az utóbbi időben az átlagosnál is több időt szenteltem az üzletre. Kénytelen voltam, mert egyre csak nő a megrendelések száma, így a cégünknek már nem elég az az emberlétszám, amit a saját beszerzőink tudnak biztosítani – külsős beszerzőkkel is megállapodást kell kötnünk. Ebből nem régen nagy vita kerekedett a vezetői réteg körében, azonban megbeszéltük, hogy amint tudjuk, kibővítjük saját beszerzői csapatunkat – így majd nem kell másokra támaszkodni. De rossz ezt kimondani. Minél előbb meg kell ezt oldanunk, mert vannak kétségeim az új beszerzőink áruminőségéről. Az én ügyfeleimnek csak a legjobbat kaphatják.
Emiatt kissé feszült vagyok mostanában, viszont mivel úgy néz ki, ideiglenesen tudunk így is szállítani, és minden rendben van, úgy gondolom, kicsit lazíthatnék végre. Nagyjából három napja ki se léptem lakosztályom ajtaján, és nagyon látogatóm sem volt – a véradómon kívül. Mentem volna futni, viszont az időjárás jelenleg nem éppen a legkedvezőbb odakint egy vámpír számára, a benti futógépekhez azonban egyáltalán nem volt most kedvem, úgyhogy friss levegőt is csak akkor szívtam, amikor kimentem az erkélyre meginni a reggeli kávémat. Hajnalban még nem volt erős a napfény. Aztán bejöttem, leültem a gép elé, és még mindig itt vagyok. Unott arccal, fürdőköntösben.
Megráztam a fejem, hogy kissé magamhoz térjek, miután átgondoltam a helyzetem. Sosem voltam az az otthon gubbasztós fajta – csak akkor vagyok kénytelen azt az életformát fölvenni, ha munkáról van szó -, be kell ezt fejeznem.
Így hát kikapcsoltam a gépet, és elmentem letusolni. Közben azon gondolkodtam, hogy rá kellett volna néznem a tőzsére is, csakhogy… egyáltalán nem volt kedvem hozzá. Úgy meg felesleges, ha nem tudok oda koncentrálni. Meg egyébként is, elég a munkából!
Megigazítottam a szakállamat – a szokásos fazonra hagytam -, majd a gardróbban kötöttem ki, hogy felöltözzek. Kényelmes sötétkék textil nadrág és fehér póló, kissé betűrve – vetettem egy pillantást a magamra a tükörben. Pont elég itthonra, úgy is csak a szomszédba megyek. Meglátogatom az én kedves klánvezéremet. Régen beszélgettünk egy jót, kíváncsi vagyok milyen munkában van éppen benne.
Bezártam magam után lakosztályom ajtaját, majd elindultam a folyosón Varelta Torth kicsiny birodalma felé, s megálltam a bejárat előtt. Kétszer kopogtam. |
Egy hét telt el, mióta Torth elkezdte fordítani a magyar könyvet. Igen jól haladt vele, nem panaszkodhatott. A Nap már elért az ég csúcsára, és sajnálatosan beterítette az egész környéket. Egyetlen felhő sem takarta el az átkozott fényes üstököst, ezért a nő kissé morcos volt. Általában szerette a fényét, de amikor hét ágra süt, akkor sajnos minden mozzanatára vigyáznia kellett, hogy ne töltsön el túl sok időt házon kívül.
Szobájában most minden ablakra védőburokként kerültek föl a hatalmas, sötét függönyök, s a teret a lámpák világították be. A nő már végzett a reggeli fürdőjével, a munkájában is egy kis szünetet tartott, ezért üzenetet küldetett Korjuknak, hogy az esti tanulást előrehozzák - már ha a fiúnak nincs jobb dolga... márpedig nincs, hisz Torth az, aki a munkát rászabja. A ruhái tisztán, és kivasalva lógtak a szekrényben, a szobája szinte csillogott, nem lehetett más feladata Korjuknak. A fiú septiben meg is érkezett, kezében levelet is hozott. Kissé zilált haját Torth elsimította, majd átvette a borítékokat.
- Köszönöm. - mondta, majd leültette a fiút az asztalhoz. - Az első fiókban van négy oldalnyi feladatlap. Vegyesen szövegértés, és nyelvtan. Kezdj neki, szólj, ha kérdésed van, vagy végeztél. - közben kibontotta a leveleket kezében. Az egyik egy régi ismerősétől volt, akit még a vérpartik alatt ismert meg. Jó kapcsolatot ápoltak, néha levelet váltottak, beszélgettek, eszmecseréltek. A mostani levél hosszú volt, ezért úgy gondolta, először a másik kettőt olvassa el. A második a kiadótól volt, csupán egyszerű formalitásokról volt szó, hogy milyen új dolgozók vannak, de ez Torth-ot nem igazán érdekelte. A harmadik borítékban pedig egy kedves barátjától kapott szavakat. A férfi ételkritikus volt, természetesen a hasonló munkakörnyezet hatására találkoztak, és barátkoztak össze. A borítékban két jegy volt, és egy cetli mellékelve. "Túl sokat kaptam, vigyél el valakit."
Torth felnevetett. A férfi mindig is nyers modoráról, és szűkszavúságáról volt híres, de talán épp ezért volt nagyszerű ételkritikus, hiszen csak a lényeget adta át, azt pedig teljes valójában - nem átsütve, nem roston. Az étterem egy új láncszemét nyitja meg, és valószínű, hogy Michelin csillagos lesz ez is, mint a többi...
Torth ismerte a híres éttermek világát, de sajnos Ő maga nem gyakran evett emberi étket. Nem látta szükségét, és nem is gondolta, hogy erre kellene pazarolnia az idejét. Csupán udvariasságból eszik, ha meghívják, ám az ízeket már évek óta nem érzi igazán. A jó vért meg tudja különböztetni a rossztól, viszont azt, hogy egy marhahús megfelelően van-e elkészítve... már nehezen tudná megmondani.
//Na akkor vegyük úgy, hogy egy hét telt el az eseményektől. Mivel egy hete már együtt élünk, ezért nagyjából az új jövevények sem teljesen újak, szerintem így korrekt. Mindenki ismer már mindenkit, ha más nem, látásból, vagy hallomásból.// |
- Ó, jaj dehogy. Nem unalmas ez a téma. - legyintett, és haloványan mosolyt csalt szája végére. Az ablakon beereszkedő holdfény lágyan világította meg arcának bal oldalát, és az egész szobát kissé kísértetiessé varázsolta ezzel. Ez a lakosztály üres volt, és meglepően kényelmetlennek tűnhetett azoknak, akik megszokták a villa luxusvilágát. Torth viszont az egész belteret a régi szobájának mására építette meg. Egy kicsinyke ágy, szürke padló és fehér falak; ez jellemezte azt a padlásteret, ahol először lakott a Torth kúriában. Még mikor cseléd volt, először csak egy kis lyuk jutott neki a hatalmas házban. Később persze kapott egy nagy szobát, rengeteg bútorral, de idővel azok is elfogyatkoztak. Nem szerette telezsúfolni a szobáját, ahogy az elméjét se.
- Én magam is érdekelt vagyok az efféle dolgokban. - mondta, és kinyílt a bejárat ajtaja, oly csendben, hogy alig lehetett észrevenni. Korjuk állt mögötte, aki hóna alatt cipelt két, a kezében meg másik két könyvet. Torth látta a fiú arcán a pillanatnyi meglepődést, de azonnal nyugtázta a dolgot, és visszatért a póker arcához. Biccentett Kemal Ardalnak, és lepakolta a könyveket az íróasztalra. Aztán septiben a mesteréhez forult, és mutogatni kezdett.
- Értem. - bólintott Torth. Nem olyan rég kezdték el a jelbeszédet tanulni, hisz így mégiscsak könnyebb lehet Korjuknak, mint papírfecnikre írnia, ha valamit személyesen akar mondani neki. - Úgy látszik, egy újabb jövevény érkezett hozzánk. - fordult Kemal felé, majd vissz az ifjúhoz. - Köszönöm, hogy szóltál. Darius már értesített, hogy valamikor a napokban érkezhet, így aggodalomra semmi ok. Merre tartott az illető? - kérdezte, és az ifjú újra mutatott. - Szóval az étkező. Értem.. Lehet valakinek nem ártana elkezdenie az új étrendjét. - mosolygott a férfira. Nem kitessékelésként szánta ezt a mondatot, hisz faragatlanságra vallana kidobni egy vendéget. |
Forgattam a szemeimet, miközben leesett, hogy a nő valósággal azért küzd, hogy ne nevesse el magát. ~ Jól van, azért csak nem ennyire vicces! Én komolysággal állok itt. ~ gondoltam magamban. Van egy alapból olyan.. aranyosnak titulált megjelenésem, aminek köszönhetően az emberek mintha kevésbé vennének komolyan. De csak nem lehet ennyire súlyos a helyzet!
A nőt persze "meghatották" a szavaim és kiselőadást tartott a véradók biorendszeréről. Nem vágtam közbe a nő szavaiba, elvégre illetlenség, hiába keváésbé érdekelt, de kisvártatva csak rátértünk a lényegre. Szóval rendszeres mozgás, egészséges étkezés, méregteleítés és hasonlók.. jól. Ezek közül nagyjából csak a rendszeres mozgás van meg alapjáraton, de az sem közvetlen a csapolás előtt. ~ Nem akarok zöldéget enni! ~ méltatlankodtam egy sort. Össze-vissza eszem mindent, reggelire egy szelet pizza, délre egy liter banánturmix hamburgerrel, estére meg valami könnyű, mondjuk valami rántott hús krumplival amit csokival kísérek le. Egyedül azért nem látszik meg a kinézetemen, mert a szabadnapjaim egy részét a konditeremben töltöm, hogy a rámrakódott felesleget elégessem és ne Jabbaként végezzem.
- Húha.. - biccentettem elismerően. - Hát, nem tudom, hogy Tessának lenne-e türelme várni még egy tíz percet, mire átfutom háromszor a villát - mondtam, de sietve hozátettem: - Ahogy ismerem, nem.
De ötletnek nem rossz, esténként beiktathatom a menetrendbe, lefekvés előtt. Jobban aludnék, vontam le magamban.
Körbetekintettem még egyszer a szobán. A gondolataimnak gátat szabtam, a kedélyállapotom máris pozitív irányba lendült, csak egy nyugodt beszélgetés kell és máris leereszti az embert azt a gőzt, ami fölgyülemlett. Pedig egy "királynővel" beszélek, aki rangban oyan távol áll tőlem, mégis mintha egy átlagos, utcai beszélgetést bonyolítanék le valakivel.
- Furcsa amúgy, hogy így meg kellett változnia az életemnek - mondta, pillanatokig a plafont nézve. - Mert ha úgy nézem: leszoktam a minimális alkohol fogyasztásomról is, még ha minimálisan sem engedné a vallásom. Illetve a dohányzásról is, köszönhetően, hogy.. - itt kis szerencsével, de nem nevettem el magam - szóval köszönhetően annak, hogy Tessa folyton ugye rám pirít, hogy ne bagózzak mert.. rossz ízem lesz tőle. De remélem nem untatom ezzel - tettem hozzá a nőnek címezve. |
A nő szemével követte a férfit, ahogyan a kanapéhoz sétál, és nekitámaszkodik. Rég volt, hogy a szobájában társaságot fogadott Korjukon, vagy Dariuson kívül. Elhesegette ezen gondolatait, és figyelmét teljesen Kemalnak szentelte.
Ahogya hallgatta a szavait több helyen is majdnem nevetésben tört ki, de visszafogta magát, csupán egy halk kuncogást mert megengedi magának, amikor a férfi végzett.
- Bocsáss meg Kemal. - kért elnézést a kuncogás miatt, bár nem sok oka volt rá. Csupán azért mosolyogtatta meg a történet, mert hiába "tapasztalt" még nem látott olyat, hogy egy szolga a klánvezérhez fordult volna segítségért. Főleg nem azért, hogy ki tudja elégíteni a Mesterét. Van ebben a férfiban valami kurázsi az biztos. Egy pillanatra átfutott Torth gondolatai közt, hogy jó vámpír lenne, ha ilyen hűséget bizonyít feljebbvalója iránt. - Szóval a véradók íze érdekel. - folytatta egy kis gondolkozás után.
- Természetes, hogy minden embernek kicsit más az íze. Többnyire azért veszik a vámpírok a vért, hogy megéljenek, de vannak olyanok is, akiknek fontos, hogy mit isznak. Ezért már egy jó ideje kísérleteznek azzal, hogy milyen is a "tökéletes vér". - keresztbe tette karjait maga előtt, majd viccesen a férfira nézett. - Szerintem olyan, hogy tökéletes vér, nem létezik. Minden vérlénynek más az ízlése, eképpen mindenki másfélére vágyik. Valaki éppen arra kapós, hogy alkohollal teli vért igyon - én még személy szerint nem próbáltam, de ami késik nem múlik. - kicsit megköszörülte a torkát, rájött, hogy eltért a fő tárgytól.
- Emlékezeteim szerint Theresa nem szereti, ha véradója iszik, vagy dohányzik ugye? Ezeken kívül szeretnél még neki kedvezni valamivel? - tekintetét a padlóra helyezte, úgy elmélkedett. - Próbálj egészségesen étkezni, méregtelenítsd a tested, és a véred is megtisztul kissé. Sokan szeretik az egészséges, friss vért. - eszébe jutott a Hathaway család, hogy Helenenek is milyen finom illatú volt a vére. - Vagy étkezések előtt mozogj. Ismertem egy férfit, aki mindig megfuttatta a véradóit táplálkozás előtt. - nevetett csak úgy magában - Vicces látvány volt, elhiheted. Mindezt azért tette, mert az adrenalin felpezsdíti a vért, és ad egy kis zamatot mellé. - a nő úgy érezte magát, mint valami életmódi tanácsadó. De abban igaza volt, hogy ha az ember a vérét akarja megváltoztatni, akkor az életmódját kell először ellenőrzés alá vonnia. |
A félhomályos szoba szokatlanul üresebbnek - főként kisebbnek - hatott az én, vagy akár a mesterem nagyon csicsás és színes lakosztályához képest. A padlót szürke parketta fedte, amit minden lépésemnél halkan nyikordult, a falak fehérek voltak, mintha csak egy kórteremben lennék, az ajtóval szemközti falon pedig egy hatalmas, vastag sötétítő függönnyel ellátot ablak foglalt helyet. Most persze nem volt eltakarva, a hold túlvilágian ezüstös fénye világította be a szobát és annak majdnem minden szegletét. Az asztalon egy laptop foglalt helyet, látszólag éppen onnan állt föl valaki.
Visszautasítottam a helyet, így inkább csak nekitámaszkodtam a kanapénak és összeszedtem gondolataimat. Megzaboláztam magamat, elszámoltam akármeddig és nyugalom álarcát vetve magamra belekezdtem:
- A látszattal ellentétben, nem szerelmet jöttem vallani vagy hasonló, bár nem lenne rossz ötlet - kezdtem egy laza humorral, majd folytatam komolyra váltva a szót: - Igazából amiért zavarlak, az egy egyszerű kérdés lenne, hanim: nos.. vámpír vagy, nem? - megvártam a helyeslést, majd folytatam: - A korodat nem kívánom kérdezni, illetlenség ahogy említetted. Nos, nyilván aki klánvezér a vámpírok között, nagy élettapasztalattal rendelkezhet. A lényeg annyi, hogy.. volt már olyan, hogy a véradódnak másabb volt az íze?
Megvártam amíg kiül az arcára a döbbenet, majd nyomban előálltam egy, sokkal emészthetőbb és kevésbé hülyébben hangzó magyarázattal:
- Oké, íme a szituáció: A célom az, Torth hanim, hogy meglepjem a mesterem - fejettem ki egyszerűen. - Mivel ugye vámpír létére csak a vérem élteti, nem működik az "elviszem vacsorára" történet. Tudsz e olyan metódust amivel.. nos, a véradó valamilyen szinten meg tudja változtatni a vérének ízét? - kérdeztem a nőtől. Ritka kínosan éreztem magam, s ezt még a nyugodt állarcommal sem tudtam elfedni, mert ugye nekem mindig is rosszul ment a hazudás vagy akár látszat keltés is. - Azért kérdezlek téged, mert te nyilván többet tudsz erről mondani, vezérként. |
Úgy látszott, mintha valami zavarná a férfit, vagy legalábbis abban bizonytalan, hogy mit is mondjon. Torth még mindig felhúzott szemöldökkel figyelte Kemalt, és közben azon gondolkozott, hogy vajon miért ilyen nehéz a férfinak hozzá beszélnie. Oly nagy ridegséget tanúsítana mások iránt? Vagy csupán a feldúlt állapot teszi a szavak keveredését, és a mondatok rendezetlenségét, mert Kemal elég feldúltnak tűnt a szokásos, nyugodt hangulatához képest.
A vámpírnő egy pillanatig habozott, majd beengedte a férfit. Nem jött még hozzá egyszer sem így véradó, segítségért. A vámpírok igen, ez természetes, hisz Ő a klánvezér, de a szolgálók...
- Kérem, - engedte be, és jobb kezével a kanapé felé mutatott, hogy ha Kemal szeretne, helyet foglalhat. Torth állva maradt, és azon gondolkozott, mi történhetett. Valami baj van? Talán rátámadt egy vérfarkas, vagy egy másik vámpír? Nem tudni, ezért a nő inkább csendben várt, hogy a vendég elkezdje mondandóját.
|
Végül aztán a várakozásom gyümölcse megérni látszott, és a nő ajtót nyitott nekem. Nem tárta szélesre rést, éppen annyira láttam az arcát, hogy kivehessem a szemeit a furcsa félhomályban és az ajtó mögül beszűrődő sötétségben. ~ Nagyon szerethetik. ~ gondoltam magamban.
Pillanatokig csak áltam és nem tudtam megszólalni. Megöszörűltem a torkom, hogy nyerjek egy pillanatnyi időt és rávegyem magam a beszédre. Nem tudtam, hogő hogyan szereti, ha megszólítják, de biztos ami biztos alapon, inkább elsőre csak magáztam.
- Üdvözletem - szólottam. - Öhm.. - hatásszünet.
- Na jó - adtam meg magam, s átváltottam egy fokkal személyesebb megszólításra. - Lenne szíves beengedni, Torth hanim? Ha kell, csak az ajtóig, abszolút nem szükséges a teljes lakrészbe beengednie - szabadkoztam. - Csak valamit feltétlenül meg szeretnék beszélni, amit nem biztos, hogy idekint kellene az ajtó előtt kitárgyalni. Talán három perc, nem sok.
Valahogy ritka butának éreztem magam, hogy csak így beállítok a vámpírok vezére elé. Mégis miért van az, hogy soha nem tudok normálisan társalogni, ha valaki olyan elé járulok, aki nagyobb nálam? ~ Gyakorolnom kéne a tükröm előtt. ~ futott át rajtam a gondolat, közben persze vártam a reakciót. |
A függöny már el volt húzva az ablak szélére, hogy az est mélységes sötétje "bearanyozza" a nő lakosztályát. A plafonon egy lámpa égett halvány fénnyel, és az íróasztalon ugyancsak egy kis körte világította be a lámpabúra rejtekéből a könyvet, amit most Torth forgatott kezei közt - egyik a könyvön, másik a laptop billentyűzetén. A nő néha felkapott egy ceruzát, aláhúzott egy-két szót, vagy bekarikázott egy kifejezést. Már-már rongyosra lett rágva a ceruza széle, mikor észrevette, egyre tompul a hegye. Kihúzva fiókját hegyezőt keresett, de valahol mélyen lehetett eltemetve a hatalmas papírköteg alatt.
A nő fáradtan fordult az ajtó felé, hogy megnézze, nem jött-e be síri csendben a kis szolgálója. De abban a pillanatban, hogy a tölgyfaajtóra tekintett, kopogás hallatszott. Korjuk maximum a fürdőszoba ajtón szokott kopogni, ettől eltekintve nemigen szokása. Torth felkelt a székből, közben haját egy gyors, rögtönzött kontyba fogta, hogy tincsei ne zavarják a munkában. Megfogta a kilincset, és lassan, résnyire kinyitotta.
- Igen? - kérdezte, majd ahogy megpillantotta a férfit, meglepődve húzta fel szemöldökét. - Kemal? Mit tehetek Önért? - az ajtót még mindig nem tárta nagyobbra három hüvelyknél. Valahogy óckodott beengedni valakit, aki nem a véradója, még ha ezt nem is merte volna beismerni magának. |
Hát mit ne mondjak, rendesen kalapált a szívem, ahogyan a fő vámpír szobájához közeledtem. Találkoztam már vele korábban, ráadásul egyfolytában egy vámpír nő mellett kell lennem és élnem az életem, ami hozzászoktat a jelenlétükhöz. Vagyis, hozzá kellene szoktasson.
De mindig amikor olyan lakók közelébe megyek, akik az itteni csoportnak az alfái, vezetői, akkor valamiért akarva vagy akaratlanul is, de kezd bennem fölmenni a vérnyomás. Tudja az ember, hogy sebezhetőbb és egy nála nagyobb erőnek parancsoló személyhez megy oda, aki simán kilapíthatná vagy lezúzhatná semmi perc alatt.
Az ajtó előtt ácsorogva elgondolkodtam, hogy nekem komolyan kell-e ezt csinálni? Megéri? ~ Meg. ~ vágtam rá azonnal, de persze a helyzet mást sugallt. Végül aztán bekopogtam. A hang olyan volt, mintha a temetőben, ahol síri csend honolt, valaki hirtelen gitározni kezdene.
- Remélem nem alszik - suttogom magamnak, közben vártam, hogy ajtót nyisson. |
[25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
